Belföld

Júniusban újabb öt pályázatot hirdetnek meg a Vidékfejlesztési programban

Agricultural irrigation machine

Júniusban újabb öt pályázatot hirdet meg az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési programban, egyebek közt a precíziós gazdálkodásra átállás ösztönzésére – jelentette be a szaktárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten.

    Feldman Zsolt az OTP Bank agrárágazati igazgatóságának sajtótájékoztatóján közölte: a pályázatokból a precíziós gazdálkodásra átállás támogatására 100 milliárd forint, az élelmiszer-feldolgozók fejlesztésére – két külön felhívásban – 200 milliárd és 50 milliárd forint, illetve a gombatermesztés támogatására 20 milliárd forint áll rendelkezésre, továbbá a kertészeti üzemek gép- és eszközbeszerzésére is lehet támogatást nyerni.
    Az államtitkár hangsúlyozta: azt várják, hogy a forrásoknak köszönhetően a 2027-ig tartó támogatási ciklus végére a magyar mezőgazdaság termelékenysége elérheti a régi európai uniós országok termelési szintjének kétharmadát a jelenlegi 44 százalékról. Szintén a várakozások között említette, hogy a programok segítségével 2027-ig sikerül végrehajtani a teljes magyar élelmiszeripar modernizációját és megteremteni a precíziós gazdálkodásra átállás feltételrendszerét.
    Tájékoztatása szerint a forrásokra a kis őstermelőktől egészen a nagyobb élelmiszeripari cégekig pályázhatnak az ágazat szereplői.
    Feldman Zsolt felidézte: hogy a Vidékfejlesztési program keretében a következő hét plusz két éves időszakban 4265 milliárd forint uniós és magyar állami támogatás hívható le az agrárium és a vidék fejlesztésére. Az összegből idén és jövőre 1500 milliárd forintra lehet pályázni, ami önmagában is több mint amennyi az előző hétéves ciklus egészében rendelkezésre állt.
    Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a többi között arról beszélt, hogy az OTP aktív az ágazat finanszírozásában. Közlése szerint az OTP-csoport agrár-hitelállománya mintegy 1000 milliárd forint, amelyből 700 milliárdot külföldön, 300 milliárdot pedig Magyarországon helyeztek ki. Szólt arról is, hogy a következő hét évben több mint 4000 milliárd forint támogatás érkezik a szektorba és a vidékfejlesztésbe, amit úgy értékelt: “soha nem látott fejlődés várható” az időszakban.
    Szabó István, az OTP Bank agrárágazati igazgatóságának ügyvezető igazgatója kifejtette: az agrárpolitika paradigmaváltása nyomán immár nemcsak egymilliárd forintos, vagy az alatti értékű, hanem akár 4 milliárdos projekteket is finanszírozni kell. A szakember arra számít, hogy a következő két-három évben megduplázódhat az eddig kihelyezett hitelállomány, akár 1800-2000 milliárdos finanszírozási igény is jelentkezhet.
    Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint az OTP a Vidékfejlesztési program sajátosságaihoz igazította és felgyorsította a hitelezési folyamatát. A pénzintézet a pályázati szakasztól a fejlesztések megvalósításáig átfogó és rugalmas pénzügyi hátteret kínál partnereinek – írták.
    A sajtóanyag kitért arra is, hogy a Vidékfejlesztési program finanszírozásában az elvárt banki fedezettség biztosításában kiemelt szerepe van az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványnak (AVHGA). Az elmúlt években a támogatást nyert vállalkozások 38 százalékát segítette agrárgarancia. A kezelési díj jelentős részét az AM a gazdálkodóktól átvállalja, ezért az AVHGA minden mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházás megvalósulását két évig díjmentesen biztosítja – áll az írásos összegzésben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Fél évvel a választás után fontos kérdéseket vet fel Orbán Viktor

cs3-szerkeszto