Vélemény

Olvasói levél: az őszödi beszédet az órákon meg kellene ismertetni a tanulókkal

Az ŐSZÖDI Gyurcsány beszédet osztályfőnöki órákon, és a történelem órákon teljes terjedelmében meg kellene ismertetni a tanulókkal. Legalább a végzősökkel, sürgősen.  A következményeit is.  A közelmúlt történelme címen. Levetítve. Ehhez küldjék szét a filmet az iskolákhoz, azok pedig az otthoni tanuláshoz használt eszközökre is. Elemeztessék a gyerekekkel. Írassanak belőle dolgozatot. Az egyházi iskolákban is.

A templomokban imába kellene foglalni, hogy: „A Gyurcsány-féle hazug vezetőktől ments meg Uram minket!”

Nem kell kisípolni azt, hogy Gyurcsány „kurvának” nevezte az országot, és elismerte, hogy „szarba” vitte az országot. A média hatóság ezt nem tilthatja meg, a történelmi hűség miatt. Nehogy mi szégyelljük már azt, amit Gyurcsány mondott!

Aki nem látja a szöveget, csak hallgatja, az nem biztos, hogy megérti magyarul, hogy minek is nevezte azt az országot, amit most a beszédet dicsőítő feleségének vagy a tanácsadója Karácsonynak a kezére akar játszani. Nem kell álszemérmesnek lenni.

A fentieken kívül fel kell sorolni azokat az előnyöket, amelyeket a FIDESZ Kormány megvalósított, de mindet! Ne feledkezzenek meg a családok támogatásának felsorolásánál a közeli hozzátartozók közötti ügyletek illetékmentességéről és adómentességéről sem, és arról sem, hogy az ingatlanok elidegenítése utáni bevételt 5 év után már adómentessé tették, azon belül pedig évente csökkenővé.

Kezdjék a felsorolást házasságkötéstől a gyermek születésén, óvodai, iskolai támogatásán, nyaralásán, utazásán, fiatal munkavállalásán, otthonteremtésén, vállalkozásán, ingyenes oltásán, gépek, berendezések, üzemek támogatásán stb. a nyugdíjig. Minisztériumonként mutassák ki azokat az előnyöket, amelyeket ez a kormány vezetett be a 10 év alatt. Mennyi volt a vagyona az országnak, és mennyi lett? Ne feledkezzenek meg az arany tartalékról.

A felsorolt előnyöket mind elveszi a baloldal, ha hatalomra kerül! Mutassák be, hogy ez a fenyegetés azon alapul, hogy adóemelést emlegetnek, és ahol hatalomra kerültek önkormányzati szinten meg is valósították. Börtönnel fenyegetek és földönfutóvá tétellel.

Nem elég csak 1-2 felsorolás, mert nem csak 1-2 embert érintettek.

Szereljék le a Mészáros Lőrinc -ezőket azzal, hogy mutassák be, hogy hol, hány embernek adott, és ad munkát, megélhetést, és mik voltak azok a beruházások amelyeket végrehajtott.

Útépítéseknél hány m3 földet mozgattak? Hány m3 betont, aszfaltot stb. építettek be? Sorolják fel a felújításokat, és hogy mibe kerültek.

Templomok, kastélyok felújítása, újak építése, a külhoni, de a nemzetünk tagjainak életkörülményei javítása, megmaradásuk segítése Mibe kerültek, és hány embernek adta munkát, megélhetést?

Amikor állandóan lopást emlegetnek, a beruházások költségeivel, a támogatások helyeivel, azok költségeivel, vagy legalább az éves költségvetés számaival konkrétan cáfolni kell hogy az nem lopás.

Legyen az országgyűlési válaszadók kezében leírva, azonnal elővehetően egy lista, amellyel bármikor példát tud felhozni arra, ha valamelyik lopást emleget, hogy:   Ez, és ez a beruházás megvalósult, ezt miért nevezi lopásnak? Azokat az embereket nevezi tolvajnak, akik e beruházás eredményeit élvezik, akiknek az életminősége helyben javult, vagy akik az utakon kényelmesebben, gyorsabban járhatnak, autózhatnak, vagy a munkáját kényelmesebben, biztonságosabban végezheti a korábbihoz képest?

Amikor privatizálták az ország vagyonát, egyetlen fillér sem folyt be a költségvetésbe, nem csökkent az államadósság, mert a privatizációt végrehajtó – azelőtt az alumínium tröszt irodájában lévő- 93 főigazgató, + 93 igazgató, és + 93 aligazgató és a munkatársaik „működési költségei” mind elemésztették. Ezek közöl csak a 2 utolsó lett felelősségre vonva. (Császi és társa).

Ezeket a fejükhöz kellene vágni, nem egyszer, hanem állandóan. A válaszadásra kevés az idő az Országgyűlésben. Tegyenek róla, hogy az elkövetkező hónapokban több jusson!

(Név és cím a szerkesztőségben)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Moderari: Nyugodj bele…

cs3_szerk2

Bognár Zsolt is lerántotta a leplet Kulja András szentesi hazugságairól

cs3_szerk2

Perlaky-Papp József: Annyit elárult a vita, hogy a Tisza továbbra sem tesz kísérletet a kormányzóképességének bizonyítására

cs3_szerk2

Csintalan Sándor: Az egészségügyi államtitkár felmosta a padlót Kulja Andrással

cs3_szerk2

Bencsik Gábor: Az ilyen vitákból válna világossá, milyen mérhetetlenül üres, demagóg, felületes, hazug az egész Magyar Péter-párt

cs3_szerk2

Dúró Dóra: Magyar Péter semmi mást nem akar elérni, mint hogy a választópolgárok azt higgyék, a Tisza Párt egy minden irányból befogadó, mindent átfogó „néppárt”, holott ez egyáltalán nincs így

cs3_szerk2

Ceglédi Zoltán Kulja András hétfői szerepléséről: „Ezt bármely random ellenzéki szereplő az egészségügyi bizottságból jobban lehozta volna!”

cs3_szerk2

Bugyi Eszter: a polgármesteré lesz a felelősség!

cs3_szerk2

Szentesi lakos: mi indokolja, hogy új sportcsarnokot kell építeni, és nem a meglévő épületet helyreállítani?

cs3_szerk2