Vélemény

Szentesi Zöldi László: Rossz a kommunikáció

„Amikor a nemzeti-jobboldali táborban beszélgetnek az emberek, számba veszik a kormányzás eredményeit, és megpróbálják megfejteni, mi várható jövő tavasszal a választásokon, akkor kerül elő a téma. Nagy sóhajtással szokás erről beszélni, haragot elleplező elégedetlen hangsúllyal: hát, igen, ez a kormány a létező kormányok legjobbika, de nagyon rossz a kommunikációja. Ezért éles a verseny, ezért van esélye az egyesült baloldalnak nem egészen egy esztendő múlva.

Tényleg rossz az a kommunikáció? És ki mondja? Miért mondja?

Én úgy tapasztalom, hogy aki ilyen sommás véleményre ragadtatja magát, aki a lakása karosszékéből, illetőleg magánya mélységeit a Facebookkal oldva ilyen pompásan átlátja a kérdést, igazán mondhatna valami konkrétumot is. Ha nem így, akkor úgy – ezt igazán elvárhatnánk tőle. Csakhogy a szokásos sóhajtozáson, a sejtetéseken kívül konkrétumot nemigen hallunk. Hacsak az nem konkrétum, hogy a jobboldali sajtónak nem szabadna ennyit foglalkoznia Karácsony Gergellyel, mert lám, az önkormányzati választáson is ezt tette, meg is lett az eredménye: az előzetesen esélytelen ellenzéki jelölt legyőzte Tarlós Istvánt.

Azt mondom, az igazság teljesen máshol van. El lehet vitetni a balhét a jobboldali sajtóval, lehet azt mondani, hogy persze, hiú reményt keltettünk az önkormányzati választáson, hogy túlságosan sokat foglalkoztunk az ellenféllel. Azt is mondhatjuk – szigorúan utólag –, hogy milyen jó lett volna és jó volna most is az eredményekre koncentrálni, hiszen a mögöttünk álló tíz esztendő páratlan sikerei, a látványos országépítés önmagában garancia a szavazatnövekedésre.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto

Egy tiszás aktivista lerántotta a leplet Bárkányi Bence sötét múltjáról

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Moderari: a TISZA párt már nem csak a képviselőjelöltek ellen folytat erőszakos lejárató kampányt, hanem az egyszerű választópolgárok ellen is

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

Moderari: Hogy kezdődnek a háborúk?

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto