Belföld

Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program

Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program: míg 2019-ben 150 milliárd forintot fordítottak falusi csokra, önkormányzati és egyházi pályázatokra, illetve a mellékutak fejlesztésére, addig 2020-ban több mint 200 milliárd, 2021-pedig 250 milliárd forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre az ötezer lakosnál kisebb népességű települések fejlesztésére – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos vasárnap a hajdú-bihari Bakonszegen.

    Gyopáros Alpár ismertetése szerint a program minden településre eljutott, eddig 12 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki, és 130 milliárd forintot fizettek ki a nyerteseknek.
    A hazai forrásból finanszírozott Magyar Falu Program rugalmas, gyors és folyamatosan bővülő program, amelynek eredményeként javul a vidéken élők életminősége, és az elmúlt két évben ezer kistelepülésen növekedett a népességszám – tette hozzá a kormánybiztos.
    “Nem volt ez mindig így” – utalt Gyopáros Alpár a 2010-et megelőző időszakra, amikor a baloldal szerinte “tudatos vidékromboló politikát” folytatott: bezártak iskolákat, óvodákat, kispostákat, megszüntettek vasútvonalakat, összevontak Volánbusz-járatokat, és eladósították a településeket.
    A Fidesz-KDNP kormány ezzel szemben előbb átvállalta az adósságállományukat, nekilátott a gazdaságfejlesztésnek, a Magyar Falu Program keretében pedig a helyi igényekhez igazodva támogatja a kistelepüléseken élőket. A kormánybiztos utalt rá, hogy minden évben bővítik a kedvezményezettek körét, és amennyiben bizalmat kapnak, 2022 után is folytatódik, illetve bővül majd a program.
    Gyopáros Alpár felsorolása szerint a falusi csokot már több mint 20 ezer család igényelte 100 milliárd forintot meghaladó értékben, 2019 és 2022 között felújítottak, illetve felújítanak háromezer kilométer mellékutat, és a jövő évi költségvetés alapján jövőre további ezerötszáz kilométer út felújítása kezdődhet meg.
    Vitányi István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, a választókerületéhez tartozó 41 településen mindenütt látszik a fejlődés. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy ma már “városban vagy faluban lakni nem életminőség, hanem életstílus választás” kérdése.
    A kormánypárti politikus elmondta: a Magyar Falu Program keretében választókerületében 214 nyertes pályázattal több mint kétmilliárd forint értékű fejlesztés valósult meg.
    Gara Péter (független), Bakonszeg polgármestere utalt rá, hogy a településük korábban önerő híján nem tudott fejleszteni, a 100 százalékos támogatottságú Magyar Falu Program keretében azonban jelentős beruházások valósulhatnak meg. Példaként említette az egészségház 30 millió forintos fejlesztését, a civil szervezetek 300 milliós támogatását, a templomfelújítást és a helyi önkormányzati zöldség-gyümölcs feldolgozó bővítésének tervét.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt a történelmi nap: ma találkozik Orbán Viktor és Donald Trump a Fehér Házban

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ma azért utazunk Washingtonba, hogy Trump elnökkel új fejezetet nyissunk a magyar-amerikai kapcsolatokban

cs3-szerkeszto

A hétvégén nem lesz elérhető a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás és a Központi Azonosítási Ügynök

cs3-szerkeszto

Márki-Zay Péter szerint akár pszichopata is lehetne, a 444.hu szerint pedig „MP f***sz”

cs3-szerkeszto

Lebukott Magyar Péter: kiszivárgott a Tisza App fejlesztőinek belső levelezése

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor megerősítette: Január elsejétől, több lépésben, bevezetik a 14. havi nyugdíjat!

cs3-szerkeszto

Alapjogokért Központ: Októberben is győzött a Fidesz a Tisza Párttal szemben

cs3-szerkeszto

A Tisza Párt adópolitikai szakértője elismerte: Magyar Péterék szűkítenék az adójóváírást

cs3-szerkeszto

Kiszivárogtak az adatok az interneten? – Így védhetjük meg magunkat és egymást!

cs3-szerkeszto