Csongrád Kék Hírek

Kannabiszt neveltek egy elhagyott csongrádi tanya udvarán

A csongrádi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két 22 éves férfival szemben, akik kannabiszt neveltek egy elhagyott tanya udvarán.

A megalapozott gyanú szerint az egyik feltételezett elkövető 2020 tavaszán kendermagokat rendelt az internetről, majd otthon elültette azokat. Később megmutatta szerzeményeit egy ismerősének, akivel úgy döntöttek, hogy kiültetik a palántákat a szabadföldbe. Egy elhagyott tanyát választottak Csongrád mellett, ahol gondosan előkészítették a termőterületet. Számításaikat a terület tulajdonosa húzta keresztül, aki egy területbejárás alkalmával észlelte az idegen kertészkedők nyomait és értesítette a rendőrséget.

A kiérkező rendőrök lefoglaltak 16 tő kannabiszt, majd az adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként megállapították az elkövetők kilétét. Mindkettőjüket elfogták és előállították a Csongrádi Rendőrkapitányságra. Kihallgatásuk során részletes beismerő vallomást tettek, velük szemben kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az ügy iratait megküldte az illetékes ügyészségnek.

police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto

Elhunyt Muladi Imre, a csongrádi Sághy iskola egykori meghatározó tanára

cs3-szerkeszto

Velük volt igazán kerek a világ – 23 produkció a harmadik csongrádi Got Talent színpadán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Szüreti Hétvége Csongrádon: két napon át a közösségé és a jó hangulaté lesz a főszerep + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Autó nélkül az iskolába – kreatív kihívásra várják a csongrádi diákokat

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Közös megbeszélésre várják a hajósokat a Körös-torokban

cs3-szerkeszto