Kék Hírek Sándorfalva

Kisteherautóba csapódott egy személygépkocsi Szeged mellett

Ketten sérültek meg, amikor kisteherautónak csapódott egy személygépkocsi Szeged mellett.

Sándorfalva felől haladt a személygépkocsi, amikor egy előzés után nekicsapódott a forgalmi ok miatt már álló kisteherautó hátuljának. A balesetben a gépkocsi jobb első ülésén lévő nőt a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki, majd őt és az autó vezetőjét a mentők kórházba szállították. A kisteherautóban egyedül ülő sofőr nem sérült meg. A baleset miatt egy időre teljesen lezárták az utat.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Álnyomozók csaltak ki közel 80 millió forintot egy szentesi cégvezetőtől – mindketten rács mögé kerültek! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Évtizedekre meghatározhatják Sándorfalva jövőjét – új lakóterületek és fejlesztések is napirenden vannak

cs3-szerkeszto

Fellökött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott Csongrádon – vádat emeltek az autós ellen

cs3-szerkeszto

Közel 500 év után megfejthetik a mohácsi csata titkait – különleges előadást tartottak Sándorfalván

cs3-szerkeszto

Újabb csavar a megtámadott szentesi mentők ügyében: az ellátott támadta meg az egészségügyi szakembereket

cs3-szerkeszto

A rendőrség nem indított eljárást a Szentesen mentőkre támadó férfi ellen

cs3-szerkeszto

BREAKING: megtámadtak két mentőst Szentesen, miközben elláttak egy sérültet!

cs3-szerkeszto

Elkezdődött annak a szegvári férfinak pere, aki részegen halálra verte mozgáskorlátozott ismerősét

cs3-szerkeszto

Vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülni Sándorfalván

cs3-szerkeszto