Belföld

Újraindult a jelenléti oktatás az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban

Május 10-től az általános iskolák felső tagozatos tanulói, valamint a középiskolások visszatérnek az iskolákba – jelentette be pénteken Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár. A 16-18 éves korosztályban péntek éjfélig több mint 84 ezren regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra.

Az a meggyőződésem, hogy a tanévből hátralévő öt teljes hét hagyományos jelenléti oktatási környezetben nagyon fontos a tanév sikeres és eredményes lezárása érdekében – mondta  az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.

Az államtitkár felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a járvány még nem ért véget, a minisztérium levélben fordult az intézményvezetőkhöz, hogy rugalmasan kezeljék a visszatérő évfolyamokban a tanulók hiányzásait, éppúgy, mint az alsóbb évfolyamok esetében.

“Ha egy tanulónak a tanév során több mint 250 óra hiányzása összejön, és a jegyei alapján a tanév végén nem értékelhető a munkája, akkor osztályozó vizsgával legyen módja a tantárgy, és ezáltal a tanév sikeres lezárására” – mondta.

Maruzsa Zoltán a főiskolákról és az egyetemekről azt mondta, hétfőtől új szabályozás lép életbe, a rektor dönt a vizsgák rendjéről, és arról, hogyan folytatódjon a gyakorlati képzés, “természetesen a védelmi intézkedések szigorú betartása mellett”.

Az államtitkár kitért arra is, hogy tanulmányi kirándulások június 15-éig csak osztályonként és egynapos vagy többször egynapos formában, ottalvás nélkül szervezhetők. “Ha egy osztály ilyen tanulmányi kirándulást tesz, abban nem látunk kockázatot, hiszen tanulói a többi napon is együtt vannak az iskolában” – közölte. Maruzsa Zoltán beszámolt arról, hogy a kormány később hoz döntéseket a tanévzárás utáni iskolai programokról, nyári táborokról.

origo.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: Magyarország energiabiztonsága nem képezheti vita tárgyát!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha lesz olcsó energia, akkor talpon marad az európai autóipar

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor nyílt levelet írt Zelenszkijnek: azonnali lépést követel a Barátság kőolajvezeték ügyében

cs3-szerkeszto

Rendkívüli bejelentés: elrendelték a magyarországi kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Egy újabb álhír megcáfolva: nem halt meg a volt SzVsz vezető!

cs3-szerkeszto

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának

cs3-szerkeszto

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto