Belföld

Nagy Gábor kiállításával nyit újra a szegedi Reök-palota

Nagy Gábor festőművész Átkelés című életmű-kiállításával nyit újra hétfőn a szegedi Reök-palota – tájékoztatta Izsák Bernadett sajtóreferens pénteken az MTI-t.

    A pandémia miatt november 10. óta zárva tartott Szeged egyik legszebb szecessziós épülete is, a korlátozások enyhítését követően azonban május 10-től a tavalyi év nagysikerű kiállításával ismét megnyílik az érdeklődők előtt.
    Nagy Gábor, a magyar kortárs képzőművészet egyik meghatározó alakja, munkái ismertek a szegedi közönség előtt, hiszen állandó résztvevője a Nyári Tárlatoknak, a Táblaképfestészeti Biennáléknak, valamint a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, utóbbin munkáit 2007-ben Tornyai-plakettel is díjazták. Emellett erős a kötődése a térséghez, hiszen egyik alapítója a Csongrádi művésztelepnek, ahol tanítványaival – csaknem négy évtizeden át oktatott egykori iskolájában, a Képzőművészeti Egyetemen – rendszeres vendég volt.
    A művészt sokszínű alkotói attitűd jellemzi: készít rajzokat, grafikákat, festményeket és kisplasztikákat. Bizonyos formai elemek – mint a szárnyas figurák vagy angyalok – azonban rendre, akár évtizedeken átnyúlva megjelennek munkáin, de visszaköszönnek a képeken a Tisza, az ártér, az alföldi világ motívumai is. A szecessziós palota két szintjén berendezett tárlaton a művész 350 alkotását, festményeket, grafikákat és szobrokat mutatnak be. A tárlat egyfajta kronologikus sorrend alapján épül föl, de az első szinten elsősorban rajzokkal, grafikákkal, a másodikon pedig inkább a 2010-es években készült olajképekkel találkozhat a közönség a kiállítótérben szellősen elhelyezett szobrok mellett.
    Május második felében újabb kiállítás nyílik a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) szervezésben, a XLI. Nyári Tárlat mintegy 150 művet felvonultató anyagát idén az online térben láthatják az érdeklődők.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vészjelzést adott ki a fuvarozói egyesület: azonnali gazdasági intézkedéseket sürgetnek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A Tisza cserbenhagyta az autósokat, a fuvarozókat és a gazdákat is

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Megszólalt Magyar Péter az üzemanyagárakról: aprópénzzel szúrja ki az autósok szemét

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

A bosszúkormányzás következménye: több száz település maradhat ki a fejlesztésekből

cs3-szerkeszto