Vélemény

Fa Nándor: A progresszív világrend egy szellemi leépülés

Fa Nándor hajótervező és -építő, óceáni szólóvitorlázó a Vasárnapnak adott interjút, ahol a többi közt arról beszélt: toxikus tendenciát mutatnak az  átgondolatlan eszmék, mint a genderelmélet, a BLM-mozgalom, a metoo. Szerinte ezeket az ideológiákat addig, amíg egy ember gondolja, nincs velük baj. De amikor intézményesül és globálisan fújják, ott már baj van, mert ezek nincsenek végiggondolva. Egyik sem megy el a falig.”

Mint mondta: ezekből az átgondolatlan filozófiákból már jutott ki az emberiségnek, és ezek rendre tömegmészárlásokban végződtek. A sportember rossz előérzetét kifejezve elmondta, az ilyen fundamentalista hívek ugyanolyan erőszakosak, mint amit a történelem folyamán számos alkalommal láthattunk.

„A józan ész oldalán álló sajtót hallgatva is szembejön a világ irdatlan kretén irányba haladásának visszhangja”

Fa Nándor szerint a progresszív világrend erőszakos betörését az bizonyítja legjobban, hogy „a józan ész oldalán álló sajtót hallgatva is szembejön a világ irdatlan kretén irányba haladásának visszhangja”. Véleménye szerint a nemzeti kormányok egyfajta szellemi védettséget nyújtanak ezen filozófiáktól. A globális erőket pont ez zavarja, hogy vannak zárványok, amikre nem tudnak hatással lenni és nem az történik, amit elképzelnek”

– fogalmazott. 

A teljes interjút megtekintheti itt:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto

Mandula Viktor: az arrogáns tudatlanság totális győzelme

cs3-szerkeszto

Latorcai Csaba: a kampányígéretek után jönnek a megszorítások

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Újra szabad a garázdálkodása a bankoknak és multiknak

cs3-szerkeszto

Májer Sándor: a falugyűlésein sem ezt ígérte, hanem egy tisztességes politizálást

cs3-szerkeszto

Hoppál Hunor: Zajlanak a mézeshetek, méltánytalan és bosszúvezérelt a győztes

cs3-szerkeszto

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto

Egy tiszás aktivista lerántotta a leplet Bárkányi Bence sötét múltjáról

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto