Belföld

Indul a kistelepülési boltfejlesztés

Hétfőtől lehet pályázni arra a 48 milliárd forintra, amellyel a kormány támogatja kistelepülési boltok létestését, fejlesztését a Magyar falu programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Gyopáros Alpár közlése szerint a keretre azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek olyan településen működtetnek, illetve létesítenének üzletet, ahol a lélekszám nem haladja meg a kétezret.
    Egy-egy üzlet esetében a vissza nem térítendő támogatás mértéke elérheti a 70 millió forintot, illetve egy több üzletet működtető vállalkozás akár 1,8 millió eurónak megfelelő összeget is elnyerhet – tette hozzá a politikus.
    Elmondta: Magyarországon 2379, kétezernél alacsonyabb lélekszámú település található; közülük 300-ban egyáltalán nem működik üzlet, és a többi is a megmaradásért küzd, hiszen nehezen veszi fel a versenyt a multikkal. Ebben a helyzetben egyaránt lehet támogatást elnyerni boltok létesítésére és fejlesztésére – fűzte hozzá, jelezve: ingatlanvásárlása maximum 5 millió forint, illetve 50 százalékos támogatás adható.
    Boltok korszerűsítésére legfeljebb 50 millió forint, illetve 80 százalékos mértékű támogatást, eszközbeszerzésre pedig maximum 12 millió forint, illetve 75 százalékos mértékű támogatást lehet kapni. Ugyanakkor bértámogatásként a munkáltatói járulékkal megegyező összeg adható öt évre – tette hozzá.
    Pályázati feltétel, hogy az igénylőnek öt évre vállalnia kell az üzemeltetés fenntartását, illetve ösztönözni kívánják az alapvető cikkek árusításán túl egyéb szolgáltatások működtetését is, például vény nélküli gyógyszerek forgalmazását, a postai szolgáltatást, továbbá mezőgazdasági termékek, például takarmány értékesítését – ismertette Gyopáros Alpár.
    A kormánybiztos arról is szólt, hogy a támogatási összeg akár ezer üzlet fejlesztésére, létesítésére is elegendő lehet. Az előzetes igényfelmérés során – folytatta – több mint ezer településről, több mint 1100 üzemeltető jelezte érdeklődését.
    A pályázatokat június 11-ig lehet eljuttatni a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül, a nir.bgazrt.hu webcímen elérhető honlapon – közölte a politikus.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kezdődik: LMBTQ-tévécsatorna indul Magyarországon

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: a választási eredmény egyértelmű

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Orbán Viktornak mindvégig igaza volt: szerdán délben újraindul az orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken

cs3-szerkeszto

Kiderült az igazság a magyarországi akkumulátorgyárakról, végig félrevezették a lakosságot a szennyezésről

cs3-szerkeszto

Idősek pszichiátriai gyógyszerezése – gyors út a hanyatláshoz

cs3-szerkeszto

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja

cs3-szerkeszto

Magyar Péter a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte a kormánytól

cs3-szerkeszto

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto