Belföld

Befejezte a közoktatási intézmények fertőtlenítését a Magyar Honvédség

Befejezte a közoktatás intézmények fertőtlenítését a Magyar Honvédség.

    Utolsóként kedden Budapesten, a IV. kerületi Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fertőtlenítését végezték el a védőruhába öltözött, gázálarcot viselő katonák.
    A helyszínen a sajtónak nyilatkozva Szilágyi Balázs őrmester elmondta: az elmúlt három hétben csaknem száz intézmény – óvodák és általános iskolák – vírusmentesítését hajtották végre. Ennek során elsősorban alkoholos fertőtlenítőszereket, illetve szükség esetén ózongenerátort használtak.
    A fertőtlenítési feladatokba a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj mellett további tíz alakulatot vontak be – tette hozzá.
    A helyszínen kiosztott háttéranyagban felidézték: az Emberi Erőforrások Minisztériumának kérésére, az operatív törzs javaslatára a kormány elrendelte, hogy az óvodák és általános iskolák március 16-tól zárva legyenek és a diákok távoktatásban tanuljanak. Ez az időszak alkalmas volt arra, hogy a honvédség fertőtlenítő egységei átfogó vírusmentesítését végezzenek.
    Kiemelték: a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az aktív és tartalékos katonák március 16. és április 6. között 59 településen 135 intézmény 500 ezer négyzetméterének mentesítését végezték el annak érdekében, hogy – amennyiben ezt a járványügyi helyzet is lehetővé teszi – az óvodások, valamint a diákok tiszta, fertőtlenített intézményekbe térhessenek vissza.
    Volt olyan nap, amikor több mint húsz helyszínen zajlottak a munkálatok egy időben. A különböző fertőtlenítőszerekből összesen több ezer litert használtak fel, az ózongenerátorok több tucat munkaórában üzemeltek – olvasható a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Benyújtotta a Tisza az Alaptörvény Orbán Viktorra szabott módosítását

cs3-szerkeszto

Megszűnt a tilalom az ukrán termékek behozatalára

cs3-szerkeszto

Elhunyt Scherer Péter, Jászai Mari-díjas színész 

cs3-szerkeszto

Magyar Péter: Be kell fizetniük a szolidaritási adókat az önkormányzatoknak

cs3-szerkeszto

Bóna Szabolcs: Tarthatatlan, hogy az állam térítse meg az aszálykárokat!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: mától liberális kormány vezeti Magyarországot

cs3-szerkeszto

Megalakult a Tisza-kormány, Ópusztaszeren tartja első ülését

cs3-szerkeszto

Megalakult az új Országgyűlés

cs3-szerkeszto

Június végétől indulnak Retró Istria Expresszek az Adriára

cs3-szerkeszto