Belföld

A biztonságos erdőlátogatás fontosságára hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium

forest

A kirándulások során is be kell tartani a járványhelyzetben érvényes szabályokat, hogy a magyar erdők továbbra is biztonságos kikapcsolódási lehetőséget kínálhassanak mindenkinek – mondta a húsvét előtti videoüzenetében Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár.

    Az Agrárminisztérium (AM) erről szóló, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében kiemelték: a járvány ideje alatt az erdők látogatottsága emelkedett, országosan 25-30 százalékkal többen kirándulnak, de egyes ismert helyszíneken (például a Budai-hegység, Rám-szakadék vagy a Szalajka-völgy) akár kétszer-háromszor annyi is lehet a kiránduló, mint a korábbi években.
    A tárca közölte: az állami erdőgazdaságok azt javasolják, hogy aki csak teheti, a kevésbé ismert kirándulóhelyeket keresse. Rengeteg túratippet lehet találni az erdőgazdaságok honlapjain vagy a termeszetjaro.hu és az aktivmagyarorszag.hu oldalakon – fűzték hozzá.
    Felhívták a figyelmet arra, hogy csak az egy háztartásban élők kirándulhatnak együtt, és a szabad levegőn is tartani kell egymástól a másfél méteres távolságot.
    Az erdei kisvasutak, erdei múzeumok és ökoturisztikai központok zárva tartanak, az arborétumok és a tanösvények azonban az erdőkhöz hasonlóan látogathatóak. Az erdészeti utak gépjárművel általában nem használhatóak, és a parkolási rendet is fontos betartani – áll a kommünikében, amelyben fontosnak nevezik a természeti értékek megóvást is.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto

Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

cs3-szerkeszto

Újabb nagy drágulás jön szerdától, emelkedik a benzin és a dízel ára

cs3-szerkeszto