Kék Hírek Térség

Még a kiszakadt kerék is átrepült a másik oldalra az M5-ösön

Három jármű sérült meg egy másik sávba átrepülő kerék által okozott balesetben az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál.

A főváros felé haladt a pótkocsis teherautó, amikor a mögötte érkező román vendégmunkások személyautója hátulról, nagy sebességgel belehajtott a pótkocsiba. Ettől a személyautó megpördült, a középső szalagkorlátnak csapódott, majd a kitört kereke átrepült a szembejövő oldalra, ahol egy kisteherautó alá szorult. A balesetekben szerencsés módon senki nem sérült meg, de a személyautó totálkárosra tört. Több kilométeres kocsisor torlódott fel a helyszínelés és a mentés miatt, mert egy időre teljesen lezárták az M5-ös  főváros felé vezető oldalát. A teherautó vezetője elmondta, hogy csak egy csattanásra lett figyelmes, majd a visszapillantóban a megpördült autót látta. A nagy erejű ütközéstől pótkocsijának kereke kapott defektet.

A másik oldalon lévő kisteherautó vezetője pedig azt mondta, hogy nagyon meglepődött amikor a szemből lévő sávból átrepült a kerék, ami járműve alá szorult, és így az mozgásképtelen lett.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Részegen döntötte ki a nagymágocsi Selfie-pontot – egy napon belül elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy szentesi fiatal – segíts te is megtalálni!

cs3-szerkeszto

Lefeszítette a lakatot, ellopta a kerékpárt – a rendőrök elfogták a visszaeső szentesi férfit

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Menekülni próbált a rendőrök elől egy mindszenti férfi – három eltiltás sem tartotta vissza

cs3-szerkeszto

Biciklitolvajt fogtak a szentesi rendőrök

cs3-szerkeszto