Belföld Kék Hírek

Mentőautó és sörszállító kisteherautó ütközött össze Kiskunfélegyháza határában

Egy mentőautó és sörszállító kisteherautó ütközött össze Kiskunfélegyháza határában.

Az Alpári úton haladt a mentő, amikor egy enyhe kanyar után – eddig ismeretlen okból – összeütközött egy sörszállító kisteherautóval. Az ütközéstől a mentőautó az árokba sodródott, míg a másik jármű az út szélén állt meg. A baleset idején az autókban csak a sofőrök ültek, ők nem sérültek meg. A kisteherautó vezetője elmondta, hogy Tiszakécskére tartott, amikor a baleset történt. Azt mondta, hogy szinte egy másodperc volt az egész. A felelősség megállapítását a rendőrség még tovább vizsgálja.

A helyszínelés és a mentés miatt félpályás útzár volt. Egy héten belül már a második mentős baleset történt Bács-Kiskun megyében, március 4-én egy török kamion ütközött a megkülönböztetett jelzéssel haladó mentőautóval, aminek a kamionos nem adott elsőbbséget, ott a két mentős sérült meg,  Lajosmizse mellett. 

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Már leállt a gázolaj-értékesítés több magyar benzinkúton – Bajba kerültek a független kutak

cs3-szerkeszto

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt

cs3-szerkeszto

Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel

cs3-szerkeszto

Marihuánaültetvényt számoltak fel a rendőrök Szentes határában – apa és fia is gyanúsított lett

cs3-szerkeszto

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto