Vélemény

Kaszab Zoltán: Magyarország a világ 12. legjobban szervezett országa

close up on Hungarian Parliament

„Az ellenzéki politikusok és a baloldali sajtó is napok óta azt harsogja, hogy mind az oltási terv, mind a kormány megbukott. Véleményük szerint káosz van, az emberek oltása pedig nem halad olyan ütemben, mint ahogyan kellene. Nézzük ezzel szemben a tényeket! Egyetlen adat van ugyanis, amely mindent elmond egy ország oltási eredményéről, ez pedig az, hogy a lakosság mekkora részét oltották be eddig a koronavírus elleni vakcinával. Ez az a mérőszám, amelyet most semmi más nem befolyásol, csak az adott ország szervezettsége, gyors reagálóképessége és kormányának rátermettsége. Az oltáshoz ugyanis három dolog kell: oltóanyag, amelyet be lehet adni, orvos vagy egészségügyi személyzet, aki beadja, és önkéntes, aki hajlandó beadatni.

Elsőre ez nem tűnik bonyolultnak, ugyanakkor a dolgok mögé nézve ez valójában egy heroikus munka. (…)

A három kitárgyalt tényező együttállása azonban nem holmi véletlen műve, hanem annak köszönhető, hogy a magyar kormány a vakcinabeszerzést, az oltás lebonyolítását és a regisztrációt illetően is egy következetes, hónapok óta ismert stratégiát követ. És mondhatnak bármit a baloldalon, lehetnek ellendrukkerek, beszélhetnek bukásról és szervezetlenségről, a valóság az, hogy a magyar oltási program sikeres.

És hogy mire alapozva írom ezt? Bár nem egy versenyről van szó, ebben az esetben különösen indokolt az egyes országok összehasonlítása, hiszen egy olyan útról beszélünk, amelyet még senki sem járt a világban az utóbbi évtizedekben. Egyszerűen nincs tapasztalat, nincs szakirodalom arról, hogy hogyan kell beoltani ennyi embert, hogyan kell vakcinát szerezni, hogyan kell megszervezni az emberek mozgatását és a vakcinák kiszállítását. Egyetlen dolog van: kormányzati alkalmazkodás, rátermettség és lélekjelenlét. És ebből a szempontból a beoltottak lakossághoz viszonyított aránya az egyetlen mutató, amely lecsupaszítva megmutatja egy ország sikerességét. A jobboldali elhajlással aligha vádolható Financial Times egy folyamatosan frissülő listán mutatja meg nekünk, hogy az egyes országok hogyan állnak ebben a tekintetben.

Ezen a listán pedig Magyarország a 12. helyen szerepel. Vagyis bármi is legyen az ellenzék üzenete, alkalmazkodás, rátermettség és lélekjelenlét szempontjából a magyar kormány a 12. legsikeresebb a világon.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor

Moderari: A hátrahagyottak magányáról

Szabó Viktor

Szánthó Miklós: a woke-mozgalom veszélyes fertőzés, amelynek ellenszere a magyar recept

Szabó Viktor

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Szabó Viktor

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor