Belföld

Az alapfokú oktatásban is jár az ingyenes net

Online education, homeschooling, distant learning. Student having online lesson at home at lockdown

Harminc napra ingyenes lesz az internet a digitális oktatásban résztvevőknek – erről a kormányszóvivő beszélt a közösségi oldalára feltöltött videóban. Szentkirályi Alexandra azt mondta: a szolgáltatónál kell jelezni, ha valaki igényli az ingyenes szolgáltatást, amit a következő számlán írhatnak jóvá – hangzott el az M1-en.

„Márciusban az általános iskolás diákoknak és tanáraiknak is ingyenes lesz az internet, ugyanúgy, mint azoknak a tanulóknak és pedagógusoknak, akiknek korábban a járványhelyzet miatt digitális oktatásra kellett átállniuk. Nehéz, de szükséges döntés volt, hogy a járvány megfékezésének érdekében, hogy az általános iskolákat átállítsuk a digitális oktatásra a következő hetekben. Tudjuk, hogy ez többlet erőfeszítést és újabb megoldandó feladatot jelent a gyerekeknek, a pedagógusoknak és nekünk, szülőknek is. Éppen ezért a kormány ebben a nehéz helyzetben is ott áll a családok mellett, hogy mérsékelje a terheket” – mondta Szentkirályi Alexandra.

Hozzátette: „a digitális oktatásban részt vevőknek továbbra is a szolgáltató felé kell jelezniük, hogy igénylik az ingyenes szolgáltatást, amit a következő számlán írhatnak jóvá. A kedvezmény a fennálló és az újonnan kötött szerződésekre is érvényes, és egyetlen tartózkodási helyen lehet igénybe venni”.

A következő időszak mindannyiunk számára nehéz lesz, de annak a reményében döntött a kormány a szigorításokról, hogy húsvétkor már újra tudjuk indítani az életet” – hangsúlyozta.

hirado.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet

cs3_szerk2

Gulyás Gergely: az Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

cs3_szerk2

Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett: a kedvezmény bárhol, bárkinek elérhető lesz!

cs3_szerk2

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a szentesi és csongrádi tanárok és az óvónők bére

cs3_szerk2

Július 1-től másfélszeresére emelkedik a családi adókedvezmény összege, érdemes ellenőrizni az adóelőleg-nyilatkozatot

cs3_szerk2