Belföld

20 milliárd forinttal megemelték a cégek környezetbarát beruházást támogató pályázati keretet

Solar energy power station

A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként a keretösszeg 20 milliárd forintos emeléséről döntöttek a cégek környezetbarát beruházásait támogató pályázatnál – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán szerdán.

    Elmondta: ezzel közel 50 milliárd forintra bővül az a forrás, amelyből a kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásokat tudnak megvalósítani.
    Felidézte, hogy a pályázat előző fordulójában több mint 1800 vállalkozás kapott közel 28 milliárd forint fejlesztési forrást. A mostani keretemelésnek köszönhetően pedig további 2000 cég részesülhet majd támogatásban.
    A vállalkozások legalább 1,6 millió, de akár 100 millió forint fejlesztési forrást is elnyerhetnek. Ebből napelemes rendszert telepíthetnek, korszerűsíthetik telephelyük fűtését, hőszigetelését, de kicserélhetik az épületek nyílászáróit is – ismertette.
    Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a gazdaság újraindítása során kiemelt figyelmet kapnak a környezetbarát technológiák, ezek egyszerre csökkentik a vállalkozások költségeit, és segítik a magyar gazdaság fenntartható növekedését.
    A pályázatokat a Széchenyi2020 honlapján lehet benyújtani.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto

Kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: súlyos gazdasági válságot okozhat a Tisza-kormány döntése

cs3-szerkeszto

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

cs3-szerkeszto

Csurrant-cseppent: Majka 140 milliós osztalékot vett ki a cégéből

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Magyar Péter erőszakos fellépésével éppen diktatúrát épít – és nem jogállamot, nem demokráciát

cs3-szerkeszto

Sulyok Tamás hivatalosan is bejelentette, hogy nem mond le! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Politico: Semmilyen megállapodás nem született az uniós források kifizetéséről

cs3-szerkeszto

A Családi büszkeség menetével válaszol a Pride-ra a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto