Baks

Átadták a felújított iskolai konyhát Bakson

Szombaton délelőtt tartották a felújított, korszerűsített Gondozási Központ által üzemeltetett iskolai konyha átadóját, melyben már január végétől főznek.

Az ünnepélyes átadón Búza Zsolt polgármester, Farkas Sándor országgyűlési képviselő, agrárminiszter-helyettes, Juhász Tünde kormánymegbízott, Gémes László a megyei közgyűlés elnöke és Kiss-Rigó László megyés püspök mondott ünnepi beszédet.

Baks Községi Önkormányzat 2017.júniusában nyújtott be támogatási kérelmet, a Helyi termékértékestést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése című, VP6-7.2.1-7.4.13-17 kódszámú felhívás alapján.

2018. júliusában támogatásban részesült Baks Községi Önkormányzat Gondozási Központjának fenntartásában lévő, a Szent Miklós Katolikus Általános Iskolában található konyha felújítása.

A támogatási összeg 90%-os intenzitás mellett 19.999.921.- Ft.

Az önerő biztosítását a Képviselő testület egyhangúan megszavazta.

A felújítási szándékkal érintett épület az 1970-es évek elején épült, hagyományos technológiával, az azóta eltelt évek alatt többször átalakították, átépítették.

A jelenlegi felújítás során a konyha meglévő, régi cementlapos padlóburkolata, az aljzatbeton, valamint falburkolata is elbontásra kerül. Új padlószigetelés és padlórétegrend készült, valamint a cementlap falburkolatok helyett új csempeburkolatot helyezünk el.
Az elektromos rendszer is nagymértékű felújításon esett át, a korszerűbb, nagy teljesítményű konyhai gépek igényeinek megfelelően.  Korszerű elszívórendszer került kialakításra.

Az épületgépészeti munkák során a konyha víz- és szennyvízelvezetési rendszere is felújításra került.
A felújítás teherhordó szerkezetet nem érintett, az épület bruttó térfogatát nem növeltük.

A jelentős eszközbeszerzés keretében a teljes konyhai felszerelés cseréje megvalósult az evőeszközöktől a konyhai gépekig, az ebédlő teljes bútorzatáig. Az elavult, korszerűtlen konyhai eszközök cseréjében konyhatechnológus iránymutatásait, valamint a vonatkozó jogszabályi előírásokat vettük figyelembe.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bakson alkoholt, Kisteleken kerékpárt lopott – nem úszta meg szárazon

Szabó Viktor

Nyitott autóból lopott egy férfi Bakson

tk_arpad

Iskolába is járt a baksi gólya

tk_arpad

Illegálisan üzemeltetett játékgépeket egy baksi kocsmáros

tk_arpad

Díjkitűzés: 300.000 forint a műtrágyatolvaj nyomravezetőjének

tk_arpad

Késsel és husángokkal esett egymásnak 25 ember Bakson

cs3_admin

Jó ütemben halad a bérlakások építése Bakson

cs3_admin

Eszem-iszom, dínom-dánom a baksi töpörtyű fesztiválon

cs3_admin

Visszament a helyszínre

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább