Szentes Térség

Jelentős közlekedésfejlesztési beruházások indulnak Szentesen és térségében

Biztonságosabbá és gyorsabbá teszik a környéken élő családok közlekedését, és megkönnyítik a térség vállalkozóinak munkáját azok a közlekedésfejlesztési beruházások, melyek a kormány támogatásával elindulnak Szentesen és térségében – jelentette be Farkas Sándor szentesi sajtótájékoztatóján.

A térség fideszes országgyűlési képviselője, aki egyben az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, sajtótájékoztatóján elmondta, az 1926-ban épült Kurca-híd felújítása a szentesiek régi terve. A kórház melletti híd korszerűsítésének tervezésére, és a szükséges engedélyek megszerzésére 400 millió forintot biztosított a kormány. A híd felújításának, a kapcsolódó úthálózat kialakításának becsült költsége 3,5 milliárd forint. A kivitelezés 2022 második felében vagy 2023-ban kezdődhet meg – tudatta Farkas Sándor.

Szintén elkezdődik a 451-es főút Kiskunfélegyháza és Szentes közötti szakasza felújításának előkészítése a korábban tervezetthez képest emelt műszaki tartalommal. A fejlesztés a Szentes-Kertvárosból kivezető, valamint a Csongrád határa és a Kiskunfélegyházi elkerülő út közötti részt érinti, 42,5 kilométeren 11,5 tonnás tengelyterhelésre erősítik meg a burkolatot, 23 kilométer hosszan pedig a főúttal párhuzamos kerékpárút is épül – tudatta Farkas Sándor. A tervek elkészítésére és az engedélyek megszerzésére 1,2 milliárd forintot biztosít a kormány. A 27,5-28 milliárd forint becsült költségű beruházás kivitelezése 2023-ban kezdődhet el – mondta a politikus.

Az év végére elkészülnek az M5 autópályán, Csengelénél egy új csomópont tervei is. A községbe az elmúlt években azonban komoly teherforgalmat generáló vállalkozások települtek, emellett a fejlesztés megkönnyíti a Bács-Kiskun megye déli részén működő mezőgazdasági termelők piacra jutását is – közölte a politikus. A tervek szerint az 1,1-1,2 milliárd forintos becsült költségű beruházás kivitelezése 2022 tavaszára elkészülhet – mondta Farkas Sándor.

Döntött a kormány a Szentest Derekegyházon keresztül Orosházával összekötő 4405-ös, illetve 4406-os út problémás szakaszának felújításáról is. A burkolatot itt is 11,5 tonnás tengelyterhelésre erősítik meg, a kivitelezési szerződést várhatóan áprilisban kötik meg, a munkák jövő tavaszra fejeződnek be – tudatta a képviselő.

Forrás: cs3.hu, MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto