Belföld

Csütörtöktől nyílik meg az új tanyafejlesztési pályázat

Az idén 858 millió forint keretösszeggel hirdette meg a Tanyafejlesztési Programot az Agrárminisztérium (AM), amelyre csütörtöktől lehet pályázni – jelentette be Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán szerdán közzétett videóban.

    A tárcavezető kiemelte: a tanya a magyar nemzeti örökség része, ezért megőrzését a tárca kiemelten kezeli. Nagy István szerint a tanyasi életforma reneszánszát éli, hiszen a tanyán lakók 55 százaléka már nem ott született, hanem a városból költözött ki. A sajátos társadalom-földrajzi, építészeti, nyelvi, és néprajzi formához az agrártárca külön forrásokat is hozzárendelt.
    Emlékeztetett: a Tanyafejlesztési Program 2011-es indítása óta összesen 2761 pályázat részesült támogatásban, több mint 11,2 milliárd forint összegben. A kezdeményezés egyik alapvető célkitűzése a tanyákon élők életszínvonalának javítása, illetve az alapvető infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése. A tanyák nem csupán lakóhelyül szolgálnak, hiszen a speciális létforma szerves részét képezi a gazdálkodás, ezért kiemelten fontos a termelési lehetőségek megújítása is.
    A miniszter szerint a koronavírus-járvány a vásárlási szokásokat is átalakította, középpontba kerültek a hazai, tanyasi termékeket előállító gazdaságok, a helyi termékek így felértékelődtek.
    Az AM közölte: a minisztérium a megváltozott körülményekhez igazodva fontosnak tartotta felülvizsgálni a programot annak érdekében, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt tudjon fektetni a vidéki népesség megélhetésének biztosítására, az önfoglalkoztatás megteremtésére. Az idei pályázat ezért a tanyán élők életszínvonalának javítására, a tanyai gazdálkodás megmentésére, a gazdálkodási feltételek megerősítésére és az új tanyagazdaságok indítására irányul a tájékoztatás szerint.
    A pályázati felhívás szerint a pályázatok szerkesztésére a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. internetes felületén 2021. február 18-án 8 órától, míg azok véglegesítésére, egyúttal benyújtására 2021. február 25. 8 órától 2021. március 4-ig vagy forráskimerülésig lesz lehetőség.
    A megítélhető támogatás maximális összege pályázónként legfeljebb 3 millió forint.

A pályázattal kapcsolatban szerkesztőségünk is bővebb információt nyújt a : +36-20-223-5776-os telefonszámon.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto

Kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: súlyos gazdasági válságot okozhat a Tisza-kormány döntése

cs3-szerkeszto

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

cs3-szerkeszto

Csurrant-cseppent: Majka 140 milliós osztalékot vett ki a cégéből

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Magyar Péter erőszakos fellépésével éppen diktatúrát épít – és nem jogállamot, nem demokráciát

cs3-szerkeszto

Sulyok Tamás hivatalosan is bejelentette, hogy nem mond le! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Politico: Semmilyen megállapodás nem született az uniós források kifizetéséről

cs3-szerkeszto

A Családi büszkeség menetével válaszol a Pride-ra a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto