Belföld

Mezőgazdasági fóliahulladék gyűjtésére száz gyűjtőkonténert helyeznek ki az országban

A mezőgazdasági fóliahulladék szakszerű gyűjtéséhez száz darab speciális gyűjtőkonténert helyeznek ki az országban az idei év első felében – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben, a Green Technológia Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón.

    A tárcavezető hozzátette, hogy a gyűjtéshez a kormány tavaly 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
    Nagy István ismertette: Magyarországon a mezőgazdaságban évente mintegy tízezer tonna fóliahulladék képződik. Ezek gyűjétésével csökken az illegális lerakások és égetések száma, így a fóliahulladék környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatása is – mondta, hozzátéve, hogy így jelentős előrelépést lehet elérni a levegő-tisztaság védelem terén is.
    Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a kormány terve a következő évekre az, hogy a begyűjtést és a feldolgozást az egész ország területére kiterjesszék, mert a rendszer a lakosságot, a mezőgazdasági ágazatot, a vállalkozói szektort és a hulladékgazdálkodási szakpolitika céljait is szolgálja, úgy, hogy összhangban van a körforgásos gazdasági modellel is.
    Nagy István beszélt arról is, hogy a Green Technológia Kft. lébényi telephelyén a Csatári Plast Kft. által kifejlesztetett technológiát alkalmazva indult el a fóliahulladékok és egyéb, a mezőgazdaságban szükségszerűen keletkező műanyaghulladékok gyűjtése, feldolgozása és újrahasznosítása.
    Nagy Lajos, a mosonmagyaróvári székhelyű Green Technológia Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy a lébényi telephelyen a Kisalföldön létesítendő 15 gyűjtőpontról szeretnék a fóliahulladékot és egyéb műanyag hulladékot begyűjteni. Azokból a Csatári Plast Kft. által kifejlesztetett technológiával száraz agglomerátumot készítenek, majd a mezőgazdaságban és az iparban is használható termékeket gyártanak, úgy mint álláskönnyítő lapot, zajvédő lapot, gyeprácsot, rézsűtartó hálózatokat, vödröket, zöldségesládákat és dobozokat.
    A lébényi telephelyen évente kezdetben mintegy 800 tonna műanyaghulladékot szeretnének feldolgozni, a továbbiakban pedig 1200 tonnát – mondta.
    Kitért arra is, hogy a gazdák a gyűjtőpontokon ingyen tehetik le a műanyaghulladékot, amelyről igazolást is kapnak.
    A nyilvános céginformációs adatok szerint a Green Technológia Kft. tavaly 192 millió forint árbevételt ért el, 292 millió forinttal kevesebbet, mint 2018-ban. Adózott eredménye 48 millió forint volt, 227 millió forinttal kevesebb, mint az előző évben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet

cs3_szerk2

Gulyás Gergely: az Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

cs3_szerk2

Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett: a kedvezmény bárhol, bárkinek elérhető lesz!

cs3_szerk2

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a szentesi és csongrádi tanárok és az óvónők bére

cs3_szerk2

Július 1-től másfélszeresére emelkedik a családi adókedvezmény összege, érdemes ellenőrizni az adóelőleg-nyilatkozatot

cs3_szerk2