Csongrád Térség

Hat fiatal tűzoltó állt szolgálatba Csongrádon és Szegeden

Hat fiatal tűzoltót fogadott szerdán reggel a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetősége közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján.

A fiatalok Szatmári Imre tű. dandártábornok előtt tettek ünnepélyes esküt.  Ezt követően az igazgató köszöntötte a legifjabb tűzoltókat. A tábornok elmondta, reméli, hogy mindannyian megtalálják majd ebben a hivatásban azt, amit kerestek. Kiemelte, hogy munkájukat nagy társadalmi elismerés övezi, és bízik abban, hogy sokuknak egész életükre szól majd a most megkezdett szakmai pályájuk. 

Mindannyian most végeztek a tűzoltó szakképzésen, amit még 2020 szeptemberében kezdtek meg Miskolcon. A héten mind a hat újonc felveszi élete első szolgálatát, amit izgatottan várnak. A szegedi és a csongrádi hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon kezdik meg tűzoltó életüket, ahol az eddig megszerzett ismereteiket hasznosíthatják majd a beavatkozások során. Természetesen emellett számíthatnak majd a tapasztaltabb kollégák segítségére is, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy gyakorlott tűzoltókká váljanak az évek során. 

Zsikai Csaba 1987-ben született. Gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy hivatásos tűzoltó lett. Korábban öt évet dolgozott kereskedelmi területen, ezek után kezdte meg tűzoltó tanulmányait. Csaba szegeden él, és vasárnap kezdi meg legelső szolgálatát a szegedi hivatásos tűzoltók között, a B szolgálati csoportban. 

Orbán Adrián az egyik legfiatalabb a most felszerelt hat tűzoltó között. 2001-ben született. Családjával Csongrádon él, szülei a rendőrség kötelékében szolgálnak. Mindenképp hivatásos pályát képzelt el magának, a szívéhez a legközelebb a tűzoltói hivatás állt. Érettségi után rögtön megkezdte szakmai tanulmányait, így nem csak élete első hivatásos szolgálatát, hanem élete legelső munkanapját kezdi meg szombaton. A csongrádi laktanya A szolgálati csoportjában végzi majd a mentéseket. 

Kátai-Benedek Ádám szintén Csongrádon él, és ebben a városban is teljesít majd szolgálatot. 1998-ban született, három éven át a helyi uszodában dolgozott úszómesterként. Éveken át tervezgette, hogy csatlakozik a tűzoltókhoz. Végül ő is tavaly szeptemberben kezdte meg tanulmányait Miskolcon. Első szolgálati napját már csütörtökön megkezdi, a jövőben a csongrádi B szolgálati csoportot erősíti. 

Grósz Attila 21 éves, jelenleg Kecskeméten él. Édesapja is a katasztrófavédelem kötelékében szolgálat, így számára sem ismeretlen a hivatásos lét. Mindig is a tűzoltói pályára készült, ebben családja is támogatta. A szegedi laktanyában, a B csoportban veszi fel élete első szolgálatát. 

Kiss Viktor 1996-ban született, családjával Makón él.Édesapja már 16 éve szolgála makói hivatásos tűzoltók között.Viktor már kisgyermek kora óta hallgatja édesapja érdekes és izgalmas történeteit a hivatásról, számára sem volt kérdés, hogy ezt a pályát választja majd. Döntésében édesapja is támogatta, aki felkészítette őt az életmentések pozitívumaira és az árnyoldalaira is egyaránt. A napokban veszi fel első szolgálatát, a szegedi laktanya tűzoltói várják az újoncot a C szolgálati csoportban. 

Lantos Máté 20 éves, Csongrád-Bokroson él. Korábban szerelőként dolgozott, egy nap a szomszédja értesítette arról, hogy tűzoltókat keresnek a csongrádi laktanyába. Azonnal beadta önéletrajzát, szeptemberben pedig a többiekkel együtt ő is megkezdhette tanulmányait Miskolcon. A csongrádi laktanyában, a C csoportban teljesít szolgálatot a jövőben. 

Fotó: Molnár Krisztina tű. főhadnagy/Csongrád-Csanád MKI

enerzol300

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Személyautó borult fel Hódmezővásárhely és Makó között

cs3_admin

Csongrád polgármestere is megkapta a védőoltást

cs3_admin

Kigyulladt egy tanyaépület Hódmezővásárhely külterületén

cs3_admin

Súlyos motorbaleset Mártély mellett

cs3_admin

Két személyautó ütközött össze egy vasúti átjáró közelében Vásárhelyen

cs3_admin

Fejsérülést szenvedett egy kerékpáros Vásárhelyen

cs3_admin

Felfutóban a járvány harmadik szakasza Csongrádon

cs3_admin

Autóbusz karambolozott Vásárhelyen

cs3_admin

A sűrű ködben két egymás melletti balesetben öt jármű ütközött, négy sérült az M5-ösön Kecskemétnél

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább