Belföld

Újabb segítséget kapnak a Kormánytól a GYED-en lévő vagy GYOD-ban részesülő szülők

Újabb segítséget kapnak a Kormánytól a GYED-en lévő vagy GYOD-ban részesülő szülők. A minimálbér február 1-jei emelkedésének köszönhetően nő a gyermekgondozási díj (GYED), a diplomás GYED, a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) és az első sikeres nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott állami támogatás összege is.

A kormány számára 2010 óta kiemelt prioritás a gyermeket nevelő családok támogatása. A GYED maximális összege 10 év alatt, 2010-2020 között több mint kétszeresére emelkedett. A minimálbér növekedésével az ellátás maximális összege idén még tovább emelkedik, eléri a bruttó 234 360,- forintot, míg a diplomás GYED az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 117 180,- forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 153 300,- forintra emelkedik visszamenőlegesen 2021. január 1-től.

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára vezette be a kormány 2019-ben a Gyermekek Otthongondozási Díját (GYOD), amely ellátás a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. A kormány vállalta, hogy az ellátás 2022-ig évről-évre növekedni fog, elérve az akkori minimálbér szintjét. A GYOD összege 2021-ben a minimálbér 88%-ra, azaz 147 312,- forintra emelkedik.

Idén is biztosítja a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsga díjához szükséges támogatást. 2021-ben már legfeljebb 41 850 forintot igényelhetnek vissza azok a fiatalok, akik sikeresen tették le az első középfokú vagy felsőfokú komplex nyelvvizsgájukat. A Kormány ezzel – amellett, hogy segíti a fiatalok továbbtanulását és elhelyezkedését, – újabb terhet vesz le a szülők válláról is. A támogatás 2018-as bevezetése óta már több mint 95 ezer fiatal kapta vissza a befizetett nyelvvizsga díját közel 3 milliárd forint értékben.

Kiadó: Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto

Döbbenet: titokban elvette a közszolgálatban dolgozóktól az egy millió forintos lakástámogatást a Tisza-kormány

cs3-szerkeszto