Belföld

Minden családhoz eljuttatják az igényelt tűzifát január végéig

Stacks of firewood

Minden családhoz eljuttatják az igényelt tűzifát ezekben a hetekben január végéig, a Szociális Tüzelőanyag Programban az állami erdőgazdaságok 206 ezer köbméter tűzifát juttatnak a rászorulóknak – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

    Szentpéteri Sándor hozzátette: tavaly nyár végén lezárult a pályázat, ezután már elkezdték kiszállítani az igényelt tűzifát az önkormányzatok és az erdőgazdaságok, 80 százalékát már az ünnepekig eljuttatták a családoknak. A program február 15-ig tart, februárra néhány ezer köbméter kiszállítása marad – jelezte.
    Közlése szerint az igényelt fa legnagyobb része tölgy, akác vagy bükk, azaz kemény faanyag, a legtöbb igény, mintegy 50 ezer köbméterre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, ezt Borsod és Baranya követi.
    A programot már 9 éve meghirdeti az Agrárminisztérium, ezalatt több mint egymillió köbméter tűzifát sikerült eljuttatni a családoknak – mondta.
    A helyettes államtitkár jelezte, hogy az idén is lesz tűzifa-program. A kormány 5 milliárd forintot biztosított erre a most lezárult pályázatban, abban az ötezernél kevesebb lakosú településeken élők vehettek részt. A háztartásonként biztosított mintegy 3 köbméternyi fa egy átlagos család téli szükségletének közel 70 százalékát biztosítja – mondta.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát

cs3_szerk2

Amerikai külügyminisztérium: az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi szankciós intézkedés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Brüsszel és a Tisza Párt azon dolgoznak együttes erővel, hogy Magyarország sikertelen ország legyen

cs3_szerk2

Kocsis Máté: petíció indul, hogy “az árulók tűnjenek el a közéletből!”

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen

cs3_szerk2

Sokan várták ezt a bejelentést: folytatódnak az árletörések! + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Azzal büszkélkedik a Tisza, hogy egyelőre megakadályozták a kórházak, közszolgáltatások, szociális szolgáltatások fejlesztését

cs3_szerk2

Színes egyéniség: szivárványos zászló alatt vonult Varga Ferenc

cs3_szerk2

Hét éve ilyenkor már kígyóztak a kígyók + VIDEÓ!

cs3_szerk2