Belföld

Meghalt Sas József színészművész, rendező, színházigazgató

Elhunyt 82 éves korában Sas József Jászai Mari-díjas, Erzsébet-díjas színészművész, rendező, humorista, színházigazgató – közölte vasárnap felesége az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.
    A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színháznak.
    A Mikroszkóp Színpad művésze 1973-tól lett, 1985 és 1993 között, majd 1998 és 2009 között a színház igazgató-rendezőjeként dolgozott. 
    Közben művészeti vezető-főrendezője, állandó közreműködője volt a rádió- és tévékabaréknak, több nagylemeze jelent meg, számos önálló estet írt és adott elő. 
    Művészetét több alkalommal is elismerték, többek között Jászai Mari-díjat (1981), Karinthy-gyűrűt kapott (1982), megkapta az érdemes és kiváló művész címet (1985-ban és 2003-ban) is. Mindezek mellett Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Erzsébet-díjjal is kitüntették és több más elismerést is átvehetett. 
    Főbb rendezései: Valami változik, Jó párt holtig tanul, Csak semmi politika, Előttünk a vízözön, Kiló a lóláb, Minden nagyon szép, minden nagyon jó, Zsarukabaré, Én vagyok a hunyó, Nyerünk vagy nyelünk, Vigyázz NATO, jön a magyar, Hopp, te Zsiga, Zsebrepacsi, Türelmes zóna, Leggyengébb láncszemek, A tenor háza, Széllel szembe…, Csak semmi duma, Az élet lapos oldala, Le vagytok szavazva, Közkívánatomra.

Forrás:MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto

Döbbenet: titokban elvette a közszolgálatban dolgozóktól az egy millió forintos lakástámogatást a Tisza-kormány

cs3-szerkeszto