Belföld

Ingyenessé vált az állami ügyintézés

Colleagues Coming to Work

Január 1-től évi másfél millió államigazgatási ügy intézése vált ingyenessé, idéntől ugyanis illetékmentesek az elsőfokú közigazgatási eljárások – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel.

    Ez az újabb adócsökkentés évi ötmilliárd forintot hagy az ügyintéző magyar állampolgároknál és vállalkozásoknál – hangsúlyozta.
    Az egyik legrégebbi múltra visszatekintő állami bevétel a közigazgatási hatósági eljárási illeték, amelyről éppen a koronavírus-válság idején mondott le a kormány – jelentette ki Izer Norbert.
    “Azzal együtt, hogy az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárás kezdeményezéséhez kapcsolódó befizetések évszázadokkal korábban még a királyi, császári udvar bevételét gyarapították, és a bélyeg formában történő fizetés mellett megjelent a banki utalás; de adózástörténeti szempontból mégis a legfontosabb dátum a 2021. január 1-je, amikortól ezen eljárások illetékmentesek lettek” – fogalmazott.
    Főszabály szerint 2021. január 1-jétől az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárások nem esnek eljárási illetékkötelezettség alá – ismertette a jogszabályváltozás lényegét az államtitkár. Mint mondta, az intézkedés amellett, hogy évente ötmilliárd forinttal többet hagy a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál, az ország versenyképességét is javíthatja. Az ügyintézés is gyorsabbá, és az állam oldalán is egyszerűbbé válik. Az ügyintézőnek nem kell ellenőriznie az illetékfizetés megtörténtét, rögtön az adott ügyre koncentrálhat.
    Az elsőfokú közigazgatási eljárások illetékmentessé válásával a cégeknek például ingyenes lesz a korábban még 10 ezer forintba kerülő adóügyi méltányossági kérelem. Ez most, a koronavírus-válság miatt nagy segítséget jelenthet a nehéz helyzetbe került cégeknek – emelte ki Izer Norbert.
    Idéntől gyakorlatilag megszűnik az általános, háromezer forintos illetékfizetési kötelezettség. Így több igazolás is ingyenesen beszerezhető. Január 1-től már nem kell illetéket fizetni a többi között a közös háztartásban élésről, az életvitelszerű helyben lakásról, az élettársi kapcsolatról vagy a telephely alkalmasságáról szóló igazolás kiállításáért. A birtokvédelmi eljárásért, valamint a jegyzőnél tett bejelentésekért sem kell fizetni, így például a kereskedelmi tevékenység bejelentésért sem – sorolta az államtitkár.
    A január 1-től hatályba lépő kedvező változás révén nemcsak az általános, háromezer forintos illeték szűnt meg, hanem több elsőfokú közigazgatási hatósági eljárásért fizetendő, speciális illetéktétel is. Azaz már nem kell eljárási illetéket fizetni az elsőfokú építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági eljárásokért (például építési, bontási, használatbavételi engedélyezési eljárás, a használatbavétel tudomásul vétele), illetve a közigazgatási eljárásban kiállított, nem díjköteles másolatokért, kivonatokért – ismertette az államtitkár.
    Az adminisztrációs terhek csökkentése legalább olyan fontos, mint az adóterhek csökkentése – húzta alá Izer Norbert.
    “Az elsőfokú közigazgatási eljárások illetékmentessége egy olyan kiemelt kormányzati intézkedés, amely napjaink két legfontosabb adópolitikai célkitűzését egyszerre teljesíti” – jegyezte meg az államtitkár.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elments



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több pénz érkezik 2026-tól: így változik a GYED és a táppénz

cs3-szerkeszto

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto