Belföld

Áder János: legyünk hálásak 2021-ben!

A hagyományos újévi fogadkozások helyett “most tegyünk egyetlen komoly elhatározást”: azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk “az életekért, amiket megmenthettünk” és az “egymást segítő megható pillanatokért” – mondta Áder János köztársasági elnök újévi köszöntő beszédében.

    Az államfő hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt ez az évforduló nem olyan, mint a többi.
    “Hagyományainkhoz képest más volt a húsvétunk, az adventünk, a karácsonyunk, és most más a szilveszterünk” – jelezte, majd felidézte, “tavaly ilyenkor még önfeledten kívánhattunk boldog új évet egymásnak”, majd alig telt el néhány hét, és az újévi bizakodást félelem és bizonytalanság váltotta fel.
    Kiemelte, “ma már alig van közöttünk, akit ne érintett volna közelről a járvány”.
    “Mindannyian vágyunk vissza vírus nélküli életünkbe, amelynek adományait, lehetőségeit, szabadságát korábban oly természetesnek vettük” – fogalmazott a köztársasági elnök.
    Hangsúlyozta, “szeretnénk feloldani a korlátokat, szeretnénk már visszakapni azt az életet, amelyben kevesebb a fájdalmas lemondás”.
    Áder János aláhúzta, “kórházainkban ezekben a pillanatokban is heroikus küzdelem zajlik”: orvosok, ápolók, asszisztensek, mentősök hoznak életmentő döntéseket most is, az új év első óráiban.
    “Meghálálhatjuk ezt valaha is nekik? Meghálálható-e a végeláthatatlan műszak?” – tette fel a kérdést.
    Az államfő mindenkitől azt kérte, legyen hálás az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók hősies munkájáért, mert ők egyetlen percre sem adták fel.
    “Legyünk hálásak a tudósoknak, mert kutatásaik segítenek egyre jobban kiismerni a nemrég még ismeretlen ellenséget és biztonságos védőoltáson, hatékony terápián dolgoznak!” – mondta.
    Szólt arról is, hálásnak kell lenni a tanároknak, nevelőknek, mert újra és újra alkalmazkodtak, és a megváltozott körülmények között is szívvel-lélekkel folytatták munkájukat.
    “Legyünk hálásak a földeken és a gyárakban dolgozóknak, az eladóknak, a szállítóknak, a rend őrzőinek, mert miattuk működött és működik az ország” – jelentette ki Áder János.
    A köztársasági elnök azt mondta, “legyünk hálásak jó szóval, köszönettel, fegyelmezettséggel, a másikra való odafigyeléssel, az igazság elfogadásával, a szabályok betartásával, a saját igényeink és érdekeink háttérbe szorításával”.
    “Legyen most kevesebb a kérdés és több az elfogadás, kevesebb a kétely és több a bizalom!” – kérte.
    Az államfő beszéde végén Pál apostolt idézve azt mondta, “becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, éljetek egymással békességben, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez, törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenért adjatok hálát”.
    “Ehhez kívánok mindannyiuknak erőt, még türelmet, testi-lelki gyógyulást és egészséget az új esztendőre!” – zárta beszédét Áder János.
    A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto