Kék Hírek

Nem jött össze a katalizátor lopás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2020. december 24-én tetten értek, és elfogtak négy katalizátortolvajt az Ipartelep utcában. A rendőrök először két gyanús férfira figyeltek fel 2 óra 45 perc körül, akik közül az egyik egy megemelt autó alatt feküdt, a másik mellette guggolt. Amikor a rendőröket észrevette a két férfi, vissza akartak menni az autójukhoz, amelyben két társuk várakozott. A járőrök ekkor igazoltatták őket, valamint átkutatták az autót és a négy férfi zsebét.

A rendőrök katalizátorlopáshoz alkalmas eszközöket, illetve alufóliába csomagolva kábítószergyanús fehér port találtak a 40 éves, budapesti H. Józsefnél, a 49 éves, szintén budapesti Sz. Valentinnél, és harmadik társuknál, egy 32 éves román állampolgárnál. Negyedig társukon kívül mindhárom férfi ellen más hatóságoknál büntetőeljárás van folyamatban, többek között lopás és kábítószer birtoklása miatt.

A III. kerületi rendőrök a négy embert előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették őket, és lopás bűntett kísérlet, illetve – a három férfit – kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük szabálysértési feljelentést is tettek a kijárási tilalom megszegése miatt. Az illetékes bíróság 2020. december 26-án elrendelte letartóztatásukat.

Forrás: police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hivatalos: Büntetőeljárás indult a szentesi postáról elvezetett nő ellen

cs3-szerkeszto

Őrizetbe vették a hamis profillal zaklató férfit – személyes adattal visszaélés és fenyegetés miatt indult eljárás

cs3-szerkeszto

Tűz volt hajnalban Szentesen, egy embert kórházba szállítottak

cs3-szerkeszto

Elismerte a tiszás szennyoldal, hogy B. Eszternek köze van hozzájuk

cs3-szerkeszto

Kivonult a rendőrség: a szentesi postáról vittek el egy nőt

cs3-szerkeszto

Baleset történt Szentesen, kisebb torlódás előfordulhat!

cs3-szerkeszto

A szentesi nyomozók több száz gramm marihuánát és amfetamint foglaltak le két férfi otthonában

cs3-szerkeszto

Autófeltörő portyázott Szentesen és Csongrádon

cs3-szerkeszto

Fának ütközött egy autó Nagymágocson

cs3-szerkeszto