Belföld

Januártól nemzeti színű zászlót kap a tojás

egg

A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését, a jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni – közölte a Agrárminisztérium (AM) szerdán.

    Az AM közleménye szerint a nem előrecsomagolt élelmiszereknél az utóbbi egy évben folyamatosan bővült azoknak a termékeknek a köre, amelyeknél az értékesítés helyén jól láthatóan fel kell tüntetni a származási ország nevét, bizonyos esetekben pedig a zászlóját is. A jogszabály-módosítást minden esetben az érintett szakmai szervezetek kezdeményezték az Agrárminisztériumnál.
    Mint ismert a tojások esetében mind az előrecsomagolt (dobozos), mind a nem előrecsomagolt (ömlesztett) termék esetében a tojáshéjon fel kell tüntetni az ISO országkódot tartalmazó termelői kódot, amely jelentésének magyarázatát a csomagoláson, ömlesztett tojás esetében pedig az értékesítés helyén jól láthatóan és könnyen olvashatóan fel kell tüntetni. A tojás származási országára vonatkozó információ a fogyasztók számára így eddig csak közvetetten jelent meg jól láthatóan és egyértelműen – emlékeztetett tárca.
    A minisztérium felhívta a figyelmet: a január 1-jén hatályba lépő – 36/2014. (XII. 17.) FM- rendelet újabb módosítása értelmében az ömlesztett formában értékesített tojások esetében, a származási országot szövegesen is fel kell tüntetni a termék közelében. Illetve az ország zászlaját (legalább 50 mm x 30 mm méretben) is kötelező megjeleníteni az eladás helyén.
    A jelölés kiterjesztésével a vásárlók lényegesen könnyebben tudnak majd tájékozódni a termék származásával kapcsolatban, és ezzel a hazai termelők pozíciója is megerősödhet a piacon – összegezte az AM.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egész héten meleg, napos idő várható

cs3-szerkeszto

Teljesen kiborultak az emberek Baka András jelölésétől, szerintük Magyar Péter átverte őket

cs3-szerkeszto

Bod Péter Ákos: Itt az idő a rezsicsökkentés kivezetésére

cs3-szerkeszto

Kiszámolták, hogy eddig hány milliárd forintot égetett el Magyarország a Paksi Atomerőmű leállása miatt: erre biztosan nem lesz büszke Kapitány István

cs3-szerkeszto

Amiről Magyar Péter hallgat: Sokszorosan drágábban jön az áram?

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Soha nem volt még ilyen alacsony a gáztározók feltöltöttsége a nyári hónapokban – Magyarországon is baj lehet

cs3-szerkeszto

629 településen van vízkorlátozás

cs3-szerkeszto

Elkezdődött Magyarország kiárusítása: eladták az első erőművet

cs3-szerkeszto