Kék Hírek

Elaludt a volán mögött, balesetet okozott

Dombegyházon összeütközött két személygépkocsi, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje lett. A gyanú szerint az egyik autó vezetője elaludt, ezért tért át a menetiránya szerinti bal oldalra. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Balesetről értesítették a rendőrséget 2020. augusztus 2-án 16 óra után néhány perccel Békés megyében. Dombegyházon, a Sugár utcában egy személygépkocsi vezetője áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és összeütközött egy másik autóval. Az előbbi autó az ütközés után lesodródott az útról és egy bolt előtti kerékpártárolónak, majd az üzlet falának csapódott. A vétlen járműben két utas is megsérült, egyikük könnyű, míg a másik utas súlyos sérülést szenvedett. A balesetet okozó mezőkovácsházi autós kihallgatásán elmondta, hogy elaludt a volán mögött és már csak az ütközésre ébredt fel. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban továbbította az ügyészségre.

Forrás: Police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Halálos motorbaleset történt Pusztaszer közelében – vádat emeltek az autós ellen

cs3_szerk2

Tűz volt egy szeméttelepen Felgyő és Tömörkény között

cs3_szerk2

Elfogatóparancsot adtak ki: egy kisteleki nőt keres a rendőrség

cs3_szerk2

Segítségnyújtás nélkül hagyta magára az elütött kerékpárost Csongrádon – vádat emelt az ügyészség

cs3_szerk2

Sorompót tett működésképtelenné egy fiatal férfi Szentesen – vádat emelt az ügyészség

cs3_szerk2

Eljárás indult egy élettársa halálát okozó Csongrád-Csanád vármegyei nővel szemben

cs3_szerk2

Örömhír: Előkerült a napokig keresett szentesi fiatal

cs3_szerk2

Cs3.hu Család, itt az ideje ismét segíteni! Eltűnt egy 28 éves szentesi férfi, a rendőrség a ti segítségeteket kéri!

cs3_szerk2

Pálinkával és hússal távozott a tolvaj – órákon belül elfogták a csongrádi rendőrök

cs3_szerk2