Sport

Új sorozat indul Európa Konferencia-liga néven 2021-től

Az Európa Konferencia-ligát azért hozta létre az UEFA, hogy azok a csapatok is folytathassák nemzetközi kupaszereplésüket, amelyek a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában sem jutnak el a csoportkörig.

Az Európa Konferencia-ligában mind az 55 UEFA-tagországból indulnak együttesek, amelyek közül egy sem lesz automatikusan főtáblás, a selejtező bajnoki ágáról öt, a nem bajnoki ágáról 17 együttes, az Európa-liga kvalifikációjának rájátszásából pedig tíz vesztes érkezik. A résztvevő 32 csapat nyolc négyes csoportban szerepel majd, a győztesek bejutnak a nyolcaddöntőbe, míg a csoportmásodikok az Európa-ligából érkező csoportharmadikokkal vívnak rájátszást a legjobb 16 közé kerülésért.

A lebonyolítás azt is jelenti, hogy egy csapat akár mindhárom nemzetközi kupasorozatban is szerepelhet egy idény alatt.

Az UEFA korábban azt közölte, hogy az Európa Konferencia-ligában 15 hét alatt 141 mérkőzést játszanak majd, a csütörtöki találkozókat 18.45 és 21 órai kezdési időponttal rendezik meg.
Az Európa Konferencia-liga győztese a következő idényben az Európa-liga főtábláján szerepel majd.

Forrás: UEFA



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jön az I. Szentesi KK Amatőr Mix Röplabda Kupa

cs3_szerk2

Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal

cs3_szerk2

Szponzort keres a szentesi OBII-es vízilabda-csapat

cs3_szerk2

Az egyik legfontosabb mérkőzéssel kezdenek a magyarok

cs3_szerk2

Szoboszlai: bízzanak bennünk, most az egész országra szükség van

cs3_szerk2

A csongrádi Bencze Bea a világ második legjobbja lett a Masters Maratonon

cs3_szerk2

Magyarország a világ legeredményesebb kajak-kenu nemzete 2025-ben Milánóban, a világbajnokságon

cs3_szerk2

A szentesi és a csongrádi  vízilabda klub együttműködése  – Kis Gábor: Büszke vagyok, elindultunk!

kissferenc

Büszkeség: Negyedik a 4×200 méteres női gyorsváltó – Ugrai Panna óriásit hasított

cs3_szerk2