Belföld

Csok mellett is igényelhető az otthonfelújítási támogatás

Azok is kérhetik az otthonfelújítási támogatást, akik családi otthonteremtési kedvezményt (csok) vettek igénybe – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

    Novák Katalin a közzétett videóban emlékeztetett: januártól a kormány a legalább egy gyermeket nevelő családok otthonfelújítási költségeinek felét, maximum hárommillió forintig, visszatéríti.
    A támogatás részletszabályait ismertetve azt mondta, hogy a felújítás több ütemben is történhet, a számlákat ebben az esetben folyamatosan gyűjteni kell, és azokat egyszerre kell benyújtani, akkor, amikor minden munka befejeződött. A visszatérítés csak a 2021. január elseje után kiállított számlákra jár – emelte ki.
    Ismertette, hogy a felújításhoz nyújtott támogatás fele részben fedezheti az anyagköltséget és fele részben a munkadíjakat. Ha például valaki egymillió forintot költ munkadíjra és hárommillió forintot anyagköltségre, kétmillió forintot igényelhet vissza: egymilliót a munkadíjra és további egymilliót anyagköltségre – magyarázta.
    A miniszter kitért arra is: a Magyar Államkincstárnak a benyújtástól számítva harminc nap alatt el kell bírálnia a kérelmet, ezután öt napon belül folyósítják a támogatást. Ha hiánypótlásra van szükség, újabb harminc nap áll rendelkezésre az elbírálásra – tette hozzá Novák Katalin.

MTI

enerzol300

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Érdemes mielőbb nyilatkozni az adókedvezményekről

cs3_admin

Megkezdődött a bolgár kamion műszaki mentése az M43-as autópályán, Szeged határában

cs3_admin

Megdőlt a téli hőmérsékleti szezonrekord

cs3_admin

A hermelin lett az év emlőse

cs3_admin

Hideg, téli idő lesz a hétvégén

cs3_admin

Vona Gábor a Jobbikról: „Örülök, hogy nem vagyok most köztetek, ez gyalázat”

cs3_admin

Az érettségi elhagyásának ötlete a felvételi rendszert is kaotikussá tenné

Endre Araczki

ORFK: senki “ne dőljön be” az internetes bűnözők vakcinahirdetéseinek

cs3_admin

Magyarországon is kimutatták a koronavírus új, fertőzőbb változatát

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább