Térség

Több, mint 100 résztvevőt érdekelt a Csongrád-Csanád megye gazdaságfejlesztését is bemutató nemzetközi TRINNO projekt záró konferenciája

Tegnap tartotta záró rendezvényét a nemzetközi együttműködésben megvalósuló TRINNO projekt, melynek célja a hagyományos vállalkozások felkészítése az innovációs kihívások kezelésére. Az on-line eseményen a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat, mint projektpartner kollégái saját szekcióban jelentek meg.

Végéhez közeledik az olasz-ír-szlovén-magyar konzorcium Interreg Europe projektje, mely a hagyomány és innováció kifejezések (Tradition and Innovation) rövidítéséből összeállítva a TRINNO nevet viseli. A 2020. november 25-ei záró konferencia ezúttal az on-line térben szerveződött, melyre a partnerekkel együtt több, mint 100 résztvevő volt kíváncsi.

A projekt megvalósítási időszakában a partnerek olyan jógyakorlatokat ismertek meg, amelyek helyi, vagy nemzeti támogatáspolitikai eszközök segítségével hozzájárulnak a hagyományos ágazatokban működő kis- és középvállalkozások fejlődéséhez. Ezen cél mentén számos kezdeményezés került napirendre.

A szlovén beszámoló során egy voucher rendszert ismerhettünk meg, mely a kézműves vállalkozások számára biztosít lehetőséget főként informatikai fejlesztésekre, az on-line jelenlét megteremtésére, erősítésére.

Az ír partnerek tevékenysége az élelmiszeripar fejlesztésére irányul, melyhez jelentős pénzügyi forrást is tudtak rendelni, segítve ezzel a szükséges infrastrukturális elemek megvalósítását.

Toszkána térségében, Olaszországban elkészítették a KKV-k számára elérhető szolgáltatások katalógusát, újraszervezték az ipar 4.0-ra felkészítő képzések rendszerét, ezeket pedig új felhívások megjelentetésével kínálják a KKV-k számára.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat a szintén projektpartnerként résztvevő ELI-HU Nonprofit Kft-vel közösen dolgozta ki akciótervét. Ebben támogatáspolitikai eszközként a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program jelent meg, a térségi szintű befektetés-ösztönzés és a digitális képességek javítása pedig közvetlen eszközt jelent a helyi gazdaság innovációjához.

A témával kapcsolatban a megyei önkormányzat részéről Csáki Béla alelnök beszélt a 2021-27 területi tervezésről és a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zónáról. A Pénzügyminisztérium Stratégiai, Tervezési és Értékelés Főosztályának kolléganője szót ejtett az Interreg projektek tapasztalatairól, valamint ezek hasznosulásról a hazai Operatív Programok tervezésében. A megye és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közt megindult együttműködéseket pedig Robotka Csaba, Beszállítói és Telephely-nyilvántartási igazgató mutatta be.

Szintén fontos, Csongrád-Csanád megye gazdasági fejlődése szempontjából kiemelkedő jelentőségű az ELI körül kialakításra kerülő tudományos park, mely főként magas hozzáadott értékű tevékenységet folytató vállalkozásokat vonz majd, létrehozva egy „mini Szilikon-völgyet” Szeged határában. Erről Professzor Dr. Szabó Gábor, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt videó interjújában.

Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat – Sajtószolgálat



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet köszönthetünk a szentesi-csongrádi-kisteleki választókerületben

cs3-szerkeszto

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megjelentek az első hóvirágok térségünkben

cs3-szerkeszto

Nálunk van a legkevesebb influenzás megbetegedés

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Az ellenőrzött árusítóhelyek több mint felében szolgáltak ki alkohollal fiatalkorúakat Csongrád-Csanád vármegyében

cs3-szerkeszto