Belföld

Elhunyt Benkő László, az Omega billentyűse

Elhunyt Benkő László. A Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes billentyűse, zeneszerzője szerdára virradó éjjel, 77 éves korában rákbetegségben halt meg – erősítette meg Kóbor János, a zenekar énekese az MTI-nek.

    Benkő László 1962-ben alapító tagja volt az Omegának, amely minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara. Az együttesnek mind a 17 stúdiólemezén játszott; az Omega 1968-ban első kelet-közép-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. A csapat világszerte több mint 50 millió albumot adott el.
    1982 óta szólólemezeket is készített (Lexikon I., II., Ikarosz, Űropera, Omegamix, Impressio, Másik világ), emellett tévésorozatok, játékfilmek, balettek, színpadi művek zenéjét írta. 1992 és 1998 között a Hungaroton Gong Kft. lemezkiadó igazgatója volt.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto

Döbbenet: titokban elvette a közszolgálatban dolgozóktól az egy millió forintos lakástámogatást a Tisza-kormány

cs3-szerkeszto