Vélemény

György László: El akarnak küldeni bennünket az asztaltól

„Teljesen természetes, hogy a politikában vitatkozunk arról, hogy melyek a legfontosabb, védendő értékek. Sőt, a politika – a szó eredeti jelentését tekintve – épp erről szól: a közéletet érintő jelenségekről és ügyekről, azok megvitatásáról. Nincs ez másként a mindennapokban sem: az ebédlőasztalnál is szoktunk barátokkal, családtagokkal vitatkozni, sokszor még olyankor is, amikor alapvetően egyetértünk, de eltérő tapasztalatainkból, tájékozottságunkból, élethelyzetünkből adódóan másképpen látunk egy-egy eseményt. Például, bár mindannyiunknak fontos a személyes biztonságunk, ettől még eltérően vélekedhetünk (és vélekedünk is) a bécsi zsinagóga elleni robbantásos merényletről. Tiltsa be, tiltsa ki, ne engedje be, engedje be, de tanítsa meg, értesse meg vele! Van, akinek a személyes szabadsága, van akinek a biztonsága fontosabb, van akit az igazságtalanságok és az egyenlőtlenségek zavarnak leginkább. Ez így rendben is volna.

Az viszont nincs rendben, amikor európai barátaink az asztalnál ránk akarják kényszeríteni a politikai véleményüket csak azért, mert úgy gondolják, hogy az ő igazuk igazabb a mienknél, úgy érzik, erkölcsileg fölöttünk állnak, náluk van a bölcsek köve, a »történelmi igazság«. Ráadásul ezt a politikai véleményt és akaratot olyan megragadhatatlan, a brüsszeliták kénye-kedve szerint értelmezhető fogalmak mögé akarják elrejteni, mint a »rule of law«. Miközben a déli tagállamok az ebédre, a gazdasági mentőcsomagra várnak, hogy túléljék a koronavírus miatti hosszú böjtöt, addig politikai ellenfeleink eldöntötték, hogy addig nem hozzák ki az előételt senkinek, amíg ránk – magyarokra és lengyelekre – nem kényszerítik a politikai véleményüket. El akarnak küldeni bennünket az asztaltól, mert az Európa jövőjét alapvetően befolyásoló ügyekben, mint például a migráció, más álláspontot  képviselünk és őket ez zavarja. Mindezt úgy, hogy az ebédmenühöz mi is befizettük a ránk eső részt. Erről szól a mostani vétó: tiszteletben tartva és betartva az Európai Unió szabályait nem hagyhatjuk, hogy a magyarokat érintő alapvető kérdésekben mások hozzanak a fejünk fölött döntést.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Sreit: az idegenek ott tanyáznak a téren és mindenkit zaklatnak

cs3_szerk2

Moderari: Tudománytalan fantasztikum

cs3_szerk2

Bugyi Eszter: Gyanús szórólapok a szentesi polgármester-választás idején

cs3_szerk2

Németh Balázs: Magyar Péternek egyre nagyobbakat kell hazudnia, hogy bekerüljön a hírekbe

cs3_szerk2

Moderari: Bezzeg Romániában!

cs3_szerk2

Gulyás Virág: van egy ordító, hangos kisebbség, amely mindig is uralta az online platformokat

cs3_szerk2

Olvasónk, Eszter: “Skacok kontra ERKÖLCS és JÓÍZLÉS”

kissferenc

Moderari: Nyugodj bele…

cs3_szerk2

Bognár Zsolt is lerántotta a leplet Kulja András szentesi hazugságairól

cs3_szerk2