Belföld

A magyar nyelv napját ünnepeljük november 13-án

Az Anyanyelvápolók Szövetsége által működtetett versenyek sorozata átszövi a Kárpát-medencét és több mint 10 ezer fiatalt mozgat meg évente – mondta el Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna pénteki adásában a magyar nyelv napja alkalmából.

    Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt.     Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke a műsorban kiemelte: a magyar nyelv nemcsak kultúránk legfőbb letéteményese, hanem a legerősebb és egyetlen igazi összetartó erő a világban szétszóródott magyarok között. Az elmúlt 30 évben a Kárpát-medencében több mint egy millióval kevesebben beszélik a magyar nyelvet – mutatott rá.     Kitért arra is, hogy idén 10. alkalommal ünnepelték volna a Pesti Vigadóban a magyar nyelv napját, amelyen átadták volna a Lőrincze-díjat, a Maróti-emlékérmet, a Deme-ösztöndíjat, azaz elismerhetnék azok munkáját, akik kiemelkedően és régóta dolgoznak a helyesírási versenyek, Kazinczy-versenyek és Édes anyanyelvünk versenyek sikeréért. Az események a koronavírus-járvány következtében maradtak el.     Felidézte, hogy Győrben idén 55. alkalommal rendezték volna meg a Kazinczy-verseny döntőjét, de Kolozsvárott és Zentán októberben sikerült megtartani az Édes anyanyelvünk versenyt. Az Anyanyelvápolók Szövetsége által működtetett versenyek sorozata átszövi a Kárpát-medencét és több mint 10 ezer fiatalt mozgat meg évente.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet

cs3_szerk2

Gulyás Gergely: az Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

cs3_szerk2

Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett: a kedvezmény bárhol, bárkinek elérhető lesz!

cs3_szerk2

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a szentesi és csongrádi tanárok és az óvónők bére

cs3_szerk2

Július 1-től másfélszeresére emelkedik a családi adókedvezmény összege, érdemes ellenőrizni az adóelőleg-nyilatkozatot

cs3_szerk2