Kistelek

A kisteleki rendőrök az állampolgárok segítségét kérik két férfi azonosításában

A Kisteleki Rendőrkapitányság 06060/221/2020. bűnügyi számon, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A gyanú szerint az elkövetők 2020. szeptember 13-án 20 óra körül törtek be a felújítás alatt álló tanyába, ahonnan épületgépészeti eszközöket, építőanyagot és műszaki cikkeket tulajdonítottak el.
A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható férfiakat felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Kisteleki Rendőrkapitányságon (6760 Kistelek, Petőfi u. 2.). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62/562-400-as hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Susánszki Benjamin: kiegyensúlyozott, eredményes és sikerekben gazdag évet várok

cs3-szerkeszto

Mozgásra hangolva – aktív diákcsapat formálja a közösséget a kisteleki iskolában

cs3-szerkeszto

Hivatalos: Szabó István a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje

cs3-szerkeszto

Már zajlik a kisteleki Szánkó Party főpróbája + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Szánkó party lesz vasárnap Kisteleken

cs3-szerkeszto

Nem csak finom, hanem tudatos is – egészséges ízek hete a kisteleki iskolában

cs3-szerkeszto

Két fiatal lányt keres a kisteleki rendőrség, segítsünk megtalálni őket!

cs3-szerkeszto

Kisteleki fiatalok találkoztak Leó pápával

cs3-szerkeszto

Hármas karambol történt az M5-ösön, Kisteleknél

cs3-szerkeszto