Belföld

Négy újabb pályázatot hirdetett a Hangfoglaló Program

Három év után ismét lehet városi zenei koncepciók készítésére pályázni a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumához. Ugyancsak novemberi a beadási határideje a könnyűzenei médiumoknak szóló, a pályakezdő zenei menedzserek showcase fesztiválokon való részvételét segítő, illetve a tavaly kísérleti jelleggel kiírt, a magyar nyelvű dalszerzés kultúráját támogató kiírásoknak.

    A Hangfoglaló Program keddi közleménye felidézi, hogy az NKA zenében érintett kollégiumai 2017-ben írtak ki közös pályázatot városi zenei koncepciók elkészítésére. Az akkori felhívásra több mint egy tucat település jelentkezett, és az elmúlt években nemcsak az NKA pályázatában foglaltakat teljesítették, de sok helyen használni és alkalmazni is kezdték az így elkészült koncepciókat.
    “A Hangfoglaló Program Kollégiuma ezért úgy érezte, hogy három év után ismét érdemes a témával foglalkozni akaró településeket pályázattal ösztönözni és támogatni a saját, minden zenei műfajt érintő, az oktatásra és a helyi fellépési, gyakorlási lehetőségekre nagy hangsúlyt fektető koncepciók elkészítésére” – írják.
    A pályázatot önkormányzatok, városi intézmények, de akár civil szervezetek is benyújthatják november 18-ig, ugyanakkor a felhívás szerint minden esetben fontos, hogy az adott település vezetése partnerségéről biztosítsa a jelentkezőket.
    A maximum 1 millió forintos támogatás 2021-ben használható fel a koncepció kidolgozására, azaz a pályázat benyújtásának nem feltétele egy kész terv megléte.
    A Hangfoglaló Program Kollégium szintén októberben jelentette meg a könnyűzenével foglalkozó print és online médiumoknak szóló, immár hagyományos – hetedik éve rendszeres – pályázati felhívását.
    A 30 millió forintos keretre nemcsak kizárólag könnyűzenével foglalkozó sajtótermékek jelentkezhetnek, hanem olyan kiadványok is, amelyek rendszeresen frissülő, a témával foglalkozó rovattal rendelkeznek. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően könnyűzenei blogok jelentkezését is várja a kollégium november 20-án éjfélig.
    Ugyancsak ez a jelentkezési határideje a magyar nyelvű dalszerzés kultúráját támogatni kívánó pályázatnak. “Fontos, hogy e felhívásnak nem célja dalok vagy hanghordozók megszületéséhez alkotói támogatás biztosítása, illetve versek megzenésítésének az ösztönzése” – írják.
    A 30 millió forintos keretből olyan újszerű projektek megvalósítása a cél, amelyek a magyar nyelvű dalok megőrzésének, megismertetésének, értelmezésének, a magyar nyelvű dalszerzés kultúrájának, a magyar nyelvű dalok népszerűsítésének, bemutatásuk elősegítésének, ezáltal a magyar nyelvű dalok elismertségének és értékének növelését kívánják elérni.
    Szintén elérhető a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram ebben az évadban első, nyilvános felhívása is, amelyre olyan pályájuk elején lévő könnyűzenei menedzserek – vagy leendő menedzserek – jelentkezését várja a kollégium, akik képesnek érzik magukat, hogy a jövőben külföldi piacokon egyengessék magyar produkciók útját, és ennek érdekében tanulni és tapasztalatokat szeretni szeretnének.
    A Kollégium ebben az évben 10 leendő menedzser showcase fesztiválokon, vagy ha a vírushelyzet miatt nem lehetséges, akkor a témában releváns online kurzuson való részvételét szeretné támogatni – olvasható az NKA közleményében.
    A felhívások teljes szövege elérhető az NKA honlapján.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: brüsszeli bábkormányt akarnak Magyarország nyakába ültetni + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Gulyás Gergely: 1956 legnagyobb tanulsága, hogy a szabadságért érdemes küzdeni

cs3_szerk2

Tovább erősödnek az agrárkapcsolatok Magyarország és Laosz között

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Brüsszel helytartóként működő kormányt látna szívesen Budapesten (VIDEÓ)

cs3_szerk2

Elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár

cs3_szerk2

Elhunyt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke

cs3_szerk2

Kocsis Máté: nemzeti konzultációt kezdeményez a Fidesz gazdasági kérdésekben

cs3_szerk2

Magyar Nemzet: Orbán Viktor gazdasági programot hirdetett a kormánypártok kihelyezett frakcióülésén

cs3_szerk2

Mutatjuk, hogyan lesz a szentesieknek és csongrádiaknak is 1 milliós fizetése

cs3_szerk2