Belföld

Három sírkövet ledöntöttek a keceli zsidó temetőben

Eddig ismeretlen elkövető ledöntött három síremléket a zsidó temetőben, az üzemeltető keceli önkormányzat megtette a hivatalos feljelentést az ügyben.

Valaki, vagy valakik, szombaton a kibontott drótkerítésen keresztül bemásztak az egyébként körbekerített és lezárt keceli zsidó temetőbe, ahol három sírkövet ledöntöttek a talapzatáról. Az egyik darabokra tört és annyira megsérült, hogy azt már nem lehet helyreállítani – közölte Radva Zoltán, a helyi városüzemeltetési csoport vezetője, aki azt is elmondta, az önkormányzat – mint üzemeltető – megtette a szükséges lépéseket, értesítette a rendőrséget és a kiskunhalasi zsidó hitközség vezetőit, akiknek a szakmai irányítása mellett kezdik majd meg a helyreállítást. Radva Zoltán szerint a munkálatok síronként elérheti a 2-300 ezer forintot is, így összességében az elkövető hozzávetőleg 1 millió forintos kárt okozott a tettével.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eddig bírták: 4 helyettes államtitkár és 1 államtitkár is távozik a kormányból

cs3-szerkeszto

Vizsgálatot indít a NAIH az ügynökakták ügyében –sérelemdíjat is követelhetnek az érintettek

cs3-szerkeszto

Lannert Judit ellen tüntetnek ma a diákok, elegük lett a megszegett ígéretekből

cs3-szerkeszto

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto