Kistelek Sport

Sport-egészség–kapcsolatépítés, Kistelek kontra Csorvás

Sportszeretetről, kitartásról és kapcsolatépítésről is szól az a közös délután, amelyen immár harmadik éve játszanak barátságos mérkőzéseket a Kisteleki öregfiúk a Csorvás csapatával.

Három éve indult az a kezdeményezés Pogonyi Ferenc játékvezetőnek köszönhetően, hogy évente 1-1 alkalommal, a kisteleki és csorvási annak idején igazolt, de már az öreg fiúk csapatát erősítő játékosok minden évben találkozzanak egy barátságos labdarúgó mérkőzés erejéig. Mindkét településen meg volt az igény erre. Elsőként Csorvás volt a házigazda, majd Dancsok Csaba a KITE szakosztályvezetője, 2017-ben megszervezte az első hazai találkozót, mely azóta hagyománnyá vált. Idén 2020. október 23.án játszották Kisteleken a KITE pályán, sportszerű keretek között az első „éves” mérkőzésüket ahol Kistelek 7:3 arányú győzelmet aratott. A hazaiak rangidős játékosa Révész Feri bácsi, aki 80 éves, őt Nemes- Nagy Tibor követi 71 évesen, aki a Kistelekiek csapatkapitánya. Elmondása szerint nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy meghívást kapott annak idején a csapatba. Nagyon büszke arra, hogy van igény ebben a korosztályban is sportra, aktívan játszanak játékvezetővel 90 percet, nem beszélve arról, hogy a kapcsolatépítés szempontjából is fontosak ezek az események. A pályahasználatot a KITE ajánlja fel minden évben mint most is. A mérkőzést követően a Centrál Kávéházban folytatódott a „harmadik” félidő, Bárdos Attila tulajdonos jóvoltából, aki egyébként a szervezési feladatokba is besegített. A „fiúk” késő estig beszélgettek a bográcsos pörkölt mellett, ahol természetesen a régi közös emlékek, a nagy eredmények és a jelen helyzetet is behatóan átbeszélték. Idén még lesz egy visszavágó Csorváson, ahol remélhetőleg ismét sok szép és emlékezetes találat születik majd. Czeigersmidt Roland a kistelekiek edzője nagyon elégedett volt az eredménnyel, de mint mondta, nem ez a legfontosabb, hiszen példaértékű ez a fajta aktivitás és felfogás, de persze a győzelemnek mindannyian nagyon örültek.

T.G



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Hatalmas volt az érdeklődés a 12 órás sportnapon a Kisteleki Általános Iskolában

cs3-szerkeszto

Újra elérhető a tüdőszűrés Kisteleken

cs3-szerkeszto

Pünkösdi evezőcsaták a Kis-Tiszán, ahol 14. alkalommal rendezték meg a csongrádi sárkányhajó versenyt

cs3-szerkeszto

Kistelek ismét összehozta a térség legkicsibbjeit – sikeres szezonzárás az Intézményi Bozsik Programban

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Az ország egyik legkülönlegesebb futóversenye 5. alkalommal hódította meg Csongrádot

cs3-szerkeszto

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a félmaraton miatt Csongrádon

cs3-szerkeszto