Belföld Szentes

Orosházi általános iskolában fertőtlenítenek a szentesi katonák

Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végzi a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede szombaton délelőtt. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust.

    Kállai Ernő, a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred hídépítő zászlóaljának parancsnoka elmondta, hogy magas alkoholtartalmú szerrel végzi két raj, összesen hat katona az áramtalanított iskola fertőtlenítését. A körülbelül 3 és fél órás munka során a falakat, minden belső felületet, elektronikai eszközt le tudnak fertőtleníti. Az alezredes közölte: a szer hatása a következő igazolt fertőzésig kitart.
    Kifejtette, közel 60 intézmény fertőtlenítése zajlik, ebből ezredük öt helyszínen dolgozik. Pénteken egy kiskunfélegyházi iskolában fertőtlenítettek, a jövő hét elején folytatják a munkát két szegedi és egy hódmezővásárhelyi intézményben.
    Orosz László iskolaigazgató az MTI-nek elmondta, a fertőzött tanuló osztályában csütörtökön és pénteken rendkívüli szünetet rendeltek el. Az intézményben a tanév kezdete óta több diáknál és kilenc pedagógusnál mutatták ki a fertőzést, emiatt a felső tagozaton volt már néhány napos digitális munkarend, egy alsós osztálynál pedig rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el – közölte.
    Hozzátette, a felső tagozatos tanulónál a tünetek jelentkezése után a háziorvosa rendelte el a tesztet. A honvédség segítségét az intézmény fertőtlenítésében a fenntartó Békéscsabai Tankerülettel egyeztetve kérték – mondta.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesen forgatott az M1 stábja

Szabó Viktor

Kinek ártott ez a lámpa, és ez a kuka?!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a második fél évben visszatérhet a gazdasági növekedés

Szabó Viktor

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is maradnak a kötelező akciók

Szabó Viktor

Magyar mezőgazdasági szakmai szervezetek az ukrán gabonaimport újbóli korlátozását kérik az uniótól

Szabó Viktor

Ellepi a gaz Szentest, felháborodtak a lakók

Szabó Viktor

Orbán Viktor felszólalásával kezdődik a parlament őszi ülésszaka

Szabó Viktor

Elektromos rollert lopott Szentesen, de gyorsan elkapták a zsaruk

Szabó Viktor

Szentesi lakosok verekedtek össze az utcán

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább