Szentes

Farkas Sándor: 1956 hősei kötelezettséget hagynak ránk

A szentesi Fidesz hagyományosan az 1956-os forradalom előestéjén tartottam meg Szentesen, a Rózsa Gábor téren a megemlékezését.

A rendezvényen Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője beszédében elmondta, hogy csupán néhány éve emlékezhetünk méltó helyen Szentesen is 1956 hőseire, mindazokra, akik Budapesten fegyvert fogtak a szabadságért és a biztonságért, és akik vidéken kiállták a rendszer kínjait.

Megemlékezett arról is, hogy a térség minden településén cselekedtek a szabadságért vívott küzdelem zászlaja alatt: Brusznyai Árpád, aki diákjait nem engedte sosem a fegyveres harcok közelébe. Ennek ellenére koncepciós perben mégis halálra ítélték. Gujdár Sándor, Hering Béla, Kürti Szabó Sándor és Móczár Pál, s mindazokra a hősök, akik a fővárosiak segítségére siettek élelmiszerrel, véradománnyal. „Ők mindannyian értünk, az egész magyar nemzetért hoztak áldozatot.

Farkas Sándor arról is beszélt, hogy Magyarország függetlenségéért az ’56-os mártírok tették meg az első lépéseket. Nem tűrték tovább a diktatúrát, a biztonságérzet hiányát. A magyar nép együttes erővel lépett fel 1956. október 23-án a diktatúra ellen a demokrácia helyreállítása, a nemzeti függetlenség érdekében, melyre a hatalom fegyverrel és később megtorlással reagált. Nemcsak a budapestiek voltak a forradalom hősei, hanem a vidéken élő magyarok is.

Hozzátette: erőt meríthetünk az ’56-osok összefogásából. Egységbe kovácsolták az elmúlt hónapok ismét nemzetünket, s egységben hajtunk fejet ma itt Szentesen is 1956 hősei előtt, akik azt várják tőlünk, hogy ragaszkodjunk szabadságunkhoz, döntési önállóságunkhoz.

A miniszterhelyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy 1956 hősei kötelezettséget hagynak ránk. Szabadságunk megóvásának örökségét. Nekünk kell határozni saját sorsunk felől, dönteni jövőnkről, s nem engedhetjük, hogy ismét olyanokkal kelljen együtt élnünk, akiket mások hatalmi erővel akarnak ránk kényszeríteni.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óriási elismerésben részesült a szentesi ezred szakaszvezetője

cs3-szerkeszto

Európa Kupán Sztanó György: Lengyelországban versenyez a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Különleges színházi élményben volt része a szentesi HMG diákjainak

cs3-szerkeszto

Déry-díjat kapott a szentesi Horváth Mihály Gimnázium egykori tanára

cs3-szerkeszto

„Hit, hivatás, szolgálat” – előadást tartottak a fegyvernemi védőszentekről Szentesen

cs3-szerkeszto

Tűz volt hajnalban Szentesen, egy embert kórházba szállítottak

cs3-szerkeszto

Aszfaltozási munkák kezdődtek a szentesi mentőállomáson, a parkolóhelyeket ideiglenesen a mentőautók használják

cs3-szerkeszto

A Szentes Városért Emlékérmet is elnyert Sineger Júlianna beszédtanár kapta az idei Déry-díjat 

cs3-szerkeszto

Elismerte a tiszás szennyoldal, hogy B. Eszternek köze van hozzájuk

cs3-szerkeszto