Belföld Koronavírus

Orbán Viktor: a járvány felfutása jellemezte az elmúlt két hetet, és várhatóan ez jellemzi majd a következő heteket is

A kormány célja, hogy a háziorvosok praxisközösséget hozzanak létre, üres praxis Magyarországon ne legyen, a helyi ellátás színvonala pedig emelkedjen – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a koronavírus-járvány elleni védekezést irányító akciócsoportok üléseit követően videoüzenetben.

A kormányfő a Facebookra feltöltött felvételen kifejtette, a járvány felfutása jellemezte az elmúlt két hetet, és várhatóan ez jellemzi majd a következő heteket is a nemzetközi trendekhez illeszkedve.
    Október végéig tartó előrejelzéseket hallgattak meg, amelyek szerint rendelkezésre áll a szükséges számú kórházi ágy, az átvezénylés pedig folytatódik. Utóbbiról szólva megjegyezte, eddig 106 orvost és 170 ápolót vezényeltek át, de ha szükséges, ez a szám növekszik majd.
    Kiemelte, külön beszámolót kaptak az orvosi kamara és az operatív törzs közötti egyeztetések állásáról, a jövő héten pedig a háziorvosokra vonatkozó új szabályok megalkotásáról folynak majd a tárgyalások.
    “A mi célunk az, hogy a háziorvosok praxisközösséget hozzanak létre, üres praxis Magyarországon ne legyen, a helyi ellátás színvonala pedig emelkedjen” – fogalmazott Orbán Viktor, majd hozzátette, a kormány ennek pénzügyi feltételeit meg fogja teremteni.
    A miniszterelnök közölte, ennek a munkának a befejeztével arra kérik az orvosi kamarát és az operatív törzset, hogy a magán és a közellátás viszonyát tisztázó tárgyalásokat folytassanak.
 A miniszterelnök közölte: az iskolai őszi szünetet a szokott rendben, október 23-31. között tartják, a határokon pedig rend van.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Folyami hajós kiképzés kezdődött a szentesi katonák részvételével

cs3_szerk2

Történelmi lépés: nyugati irányú gázimportszerződés születik, a részletekre figyel a világ

cs3_szerk2

Orbán Viktor: kinek a kakaskodás és az agresszió, kinek a béke és a nyugalom. Tessék választani!

cs3_szerk2

Újabb leleplező felvétel: Tarr Zoltán nem csak Etyeken beszélt arról, hogy a Tisza a választásokig szándékosan titkolja a programját

cs3_szerk2

Vérhold ragyogott vasárnap este az égen – Ti láttátok?

cs3_szerk2

A baloldali elemző is kerek perec kijelentette: Orbán Viktor nyert, Magyar Péter veszített Kötcsén

cs3_szerk2

NAV: online is kérhető keresetkimutatás a hitelfelvételhez

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a választás a bizalomról szól

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

cs3_szerk2