Térség

Több mint tíz kilométeren újul meg az M3-as autópálya november végéig

Worker using compactor to finish patching bump in the road

Csaknem másfél milliárd forint költségvetési forrásból több, összességében tíz kilométert meghaladó szakaszon végeznek felújítást az M3-as autópályán november végéig – közölte pénteken a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

A társaság tájékoztatása szerint a következő időszakban szakaszosan, ütemezetten adják át a munkaterületet a kivitelezőknek. A munkálatokhoz kapcsolódó korlátozások október 12-én, hétfőn lépnek életbe.

A korlátozások Aszód térségében a külső sávot, a 85-ös és 90-es kilométer között, Ludas környékén két szakaszon a külső és a belső sávot, illetve a Nyíregyháza felé vezető oldalon a 121-es és 126-os kilométer között, Mezőkövesdnél mindkét forgalmi sávot érintik.     Ahol lehet, sávelhúzásos terelés mellett dolgoznak majd a szakemberek.

A felújítás során a 90-es jelű Nagyfüged-Ludas csomópontban sem lehet majd felhajtani a főváros felé, várhatóan október 17. és 22. között. A csomópont további három le- és felhajtó ágát a rekonstrukció nem érinti.     

Az aktuális forgalmi helyzetről az Útinform +36-1-336-2400-as telefonszámán, illetve a www.utinform.hu weboldalon tájékozódhatnak a közlekedők.

Forrás: MTI, Kiemelt Kép: Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elkezdődött a gólyák párzási időszaka, hamarosan érkeznek a fiókák

cs3-szerkeszto

A tiszások megfenyegették Varga Ferencet

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánktól a Tisza Pártig: Bárkányi Bence ismét lebukott

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc: Nem engedek a zsarolásnak!

cs3-szerkeszto

Szabó István kőkemény választ adott a budapesti pártvezér rágalmaira! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szélpál Szilárd: a Tisza felől fújt egy kis hideg szembeszél

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

A hungarikumok nyomában – fiatalok mérik össze tudásukat Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Szabó István: Amikor külső nyomás ér bennünket, a magyarok mindig összefognak + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto