Sándorfalva

Megszülettek az aláírások az ökoturisztikai fejlesztéshez Csongrádon

Év végére új turisztikai látványossággal bővül Sándorfalva. A Nádastó Szabadidőpark mellett bivalyrezervátumot hoznak létre, az állatoknak köszönhetően pedig valószínűleg színes madárvilág is megtelepszik majd a láp helyén kialakuló vízfelületen.

AHUSRB/1602/31/0128 azonosítószámú “Rehab NatCult Heritage – Természeti és kulturális értékek rehabilitációja Sándorfalván és Törökbecsén” című pályázaton a sándorfalvi önkormányzat 160 millió forintot nyert védett természeti értékeik és kulturális örökségeik bemutatására. A kivitelezési szerződést a héten alá is írták, így hamarosan megkezdődhetnek a munkálatok a Nádastó Szabadidőpark melletti területen, ahol egy ökoturisztikai centrumot alakítanak ki.

A Nádastó Szabadidőpark bővítésétől azt remélik, hogy a terület állatvilága jelentősen bővül, amely a természetszerető embereken kívül akár a természetfotósokat is ide vonzhatja majd. A beruházásnak december 31-ig kell elkészülnie, tavasztól tehát érdemes lesz odafigyelni, hogyan né­­pesül be a terület. Ráadásul a sándorfalvi ökoturisztikai centrum 5 évig biztosan ingyenesen lesz látogatható, így akár családi kirándulások helyszínének is ideális választásnak bizonyulhat.

Forrás, fotó: sandorfalva.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lángolt a nádas Sándorfalván

Szabó Viktor

Új üzletközpont épül Sándorfalván

Szabó Viktor

Csongrád, Sándorfalva és Szegvár iskolái is büszkén távozhattak a szegedi LEGO-versenyről

Szabó Viktor

Figyelem, robbantanak Sándorfalva térségében!

Szabó Viktor

Újabb kiállítást nyílt a sándorfalvi Galéria Medicinában, amelyen ezúttal is komoly témát boncolgatnak a festmények

Szabó Viktor

Átadták a sándorfalvi szupermenzát

Szabó Viktor

Aláírásokkal került közelebb Sándorfalva a felújított kerékpárúthoz

Szabó Viktor

Példamutatásból jeles: Sándorfalva is segíti a rendőrök munkáját

Szabó Viktor

Robbanások Sándorfalva térségében!

Szabó Viktor