Belföld

Akciószervezőket várnak az idei Európai hulladékcsökkentési hétre

Idén 12. alkalommal, ismét november utolsó hetében valósul meg az Európai hulladékcsökkentési hét. A hulladék keletkezésének megelőzését célzó legnagyobb európai kampány önkéntesek segítségével hívja fel a figyelmet az erőforrásaink fenntartható felhasználására, a hulladékcsökkentés és a hulladékminimalizálás ösztönzésével – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

    Boros Anita, a minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára közölte: idén is várják az önkéntes akciószervezők, a közigazgatási szervek, a hatóságok, az oktatási intézmények, az egyesületek, a civil szervezetek, a gazdálkodó/ipari szervezetek, és természetesen a magánszemélyek jelentkezését.
    A 2020. november 21. és 29. között megtartandó hulladékcsökkentési hét kiemelt témája a “láthatatlan szemét”, vagyis a gyártási folyamatok során keletkező hatalmas mennyiségű hulladék. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy mindenki tehet azért, hogy kevesebb ilyen hulladék keletkezzen, méghozzá elsősorban a vásárolt termékek életének meghosszabbításával, javítással, újrahasznosítással, használt termékek vásárlásával, bérléssel és megosztással (vásárlás helyett).
    Boros Anita hangsúlyozta, hogy a fenntartható gyártás és fogyasztás érdekében láthatóvá kell tennünk azt a szemetet is, amely a gyártási folyamat során keletkezik, ezzel is segítve a felelős vásárlói döntéseket. Az Európai Unióban jelenleg évente 3 milliárd tonna hulladék keletkezik, és ez a mennyiség folyamatosan növekszik. Az EU egészére vetítve a háztartási hulladéknak csupán 40 százalékát  hasznosítják vagy használják fel újra.
    Az Európai hulladékcsökkentési hét népszerűségét jelzi, hogy míg az indulás évében, 2009-ben 14 országban szerveztek 2672 akciót, addig 2019-ben már 30 ország 16 570 akciója valósult meg. Az akcióhét résztvevői minden évben várományosai lehetnek az Európai hulladékcsökkentési hét nemzetközi díjának. A nemzetközi zsűri, a nemzeti koordinátorok jelölései alapján, országonként és kategóriánként dönt a nyertesekről.
    Boros Anita államtitkár kiemelte, hogy Magyarország évről évre lelkes résztvevője a kezdeményezésnek. Tavaly 411 önkéntes akciószervező csatlakozott a felhíváshoz és valósította meg saját ötletét.
    A magyarországi hulladékcsökkentési hét az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkárságának támogatásával valósul meg.
    Idén a kiemelt téma mellett örömmel fogadják az egyéb, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára és az anyagok újrahasznosításának fontosságára felhívó innovatív akciókat is.
    Az érdeklődők a www.hulladekcsokkentesihet2020.hu oldalon regisztrálhatnak, ahol további akcióötletek és információk is megtalálhatók a kezdeményezésről.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát

cs3_szerk2

Amerikai külügyminisztérium: az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi szankciós intézkedés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Brüsszel és a Tisza Párt azon dolgoznak együttes erővel, hogy Magyarország sikertelen ország legyen

cs3_szerk2

Kocsis Máté: petíció indul, hogy “az árulók tűnjenek el a közéletből!”

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen

cs3_szerk2

Sokan várták ezt a bejelentést: folytatódnak az árletörések! + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Azzal büszkélkedik a Tisza, hogy egyelőre megakadályozták a kórházak, közszolgáltatások, szociális szolgáltatások fejlesztését

cs3_szerk2

Színes egyéniség: szivárványos zászló alatt vonult Varga Ferenc

cs3_szerk2

Hét éve ilyenkor már kígyóztak a kígyók + VIDEÓ!

cs3_szerk2