Csongrád

Körös-toroki Oxigénfalós sikerek a Balatonnál

Szeptember 12-én rendezte meg a nagy presztizsű Balatoni Úszóiskola és a Peloton szervezőgárdája Országos Kerékpáros Időfutam versenyét, melynek rajt- és cél állomása Lengyeltóti városa volt. A Körös-toroki Oxigénfalók ifjú amatőr biciklistái a Covid miatt halasztott majd eltörölt Diákolimpiák helyett döntöttek úgy, hogy elindulnak ezen a kiemelkedő biztonságú versenyen, az igazolt, “profi” versenyzők között. Többen nem csak hogy jól helyt álltak – azaz tekertek, hanem sikert is arattak!

Giricz Benjámin (9) a 11 évesek korosztályában 3. lett 4 km-en. Giricz Gábriel (11) az előkelő 5. helyet szerezte meg az U13-ban, 10 km távon.
A legjobb eredményt Giricz Abigél (12) érte el. Ezüstérmes lett a 10 km-en úgy, hogy mindössze 1,5 másodperccel csak a szervezők régóta igazolt triatlonos favoritja tudta megelőzni! Erre felfigyeltek a neves egyesületekből is, sőt már ajánlattal is megkeresték…
Giricz Balázs (13) is kapott nemrég hasonló lehetőséget, de egyenlőre az amatőr csongrádi státusz mellett döntött, és most a 9. helyet tudta megszerezni.
Giricz Dávid viszont nyár óta a Kecskeméti Első Sor Egyesület igazolt versenyzőjeként, 20 km távon 7. lett.
Hankó Zoltán, a Körös-toroki Oxigénfaló Kerékpárosok rangidős alapítója is elindult a versenyen, a 15. helyet szerezte meg. Megmutatta a fiatalabb profiknak is, hogy 31 fokban is tud még közel 34 km/h-s átlagsebességgel tekerni, s ebben a Balaton melletti dombok, kanyarok, fordulók, egyéb körülmények sem tudják megakadályozni!
Így öregbítették Csongrád városának hírnevét ismét a helyi biciklisták, s tették mindezt a Kecskeméti-, a Hankó-, a Hegyi család és az Új Bárka Egyesület támogatásával.

Forrás, fotók: Facebook/Körös-toroki Oxigénfalók



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto

Szellemek lebegnek a Vasút utcában Csongrádon

cs3-szerkeszto

Újra látható az ősz varázslatos világa Csongrádon

cs3-szerkeszto