Sport

Megszenvedett a továbbjutásért a MOL Vidi

SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Hibernians FC (máltai)–MOL FEHÉRVÁR FC 0–1 (B. Nikolov 61.)
Paola, Centenáriumi Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Sztojanov (bolgár)

Kiállítva: Shodiya (90+3., Hibernians)

Jól kezdett a Mol Fehérvár, Ivan Petrjak nagy helyzetben hibázott Budu Zivzivadze nagyszerű passza után, hogy aztán a folytatásban éppúgy kimaradjanak a lehetőségek, mint a Bohemian elleni találkozó első negyedórájában. A fehérvári együttes a bal oldalon többször is az ellenfele mögé tudott kerülni, de vagy a beadások voltak pontatlanok, vagy a befejezésekben nem volt meg a gyilkos ösztön. Az egyértelműen látszott, hogy a Mol Fehérvárnak képzettebb labdarúgói vannak, ám túlzottan egyoldalas volt a futballja, és a jobbára a védekezéssel foglalkozó Hibernians kihúzta az első játékrészt kapott gól nélkül.

Pátkai Máté becserélésével feljavult a csapat középpályásjátéka, és egy szöglet után Boban Nikolov góljával a vezetést is sikerült megszerezni. Ebben az időszakban a fehérváriak jobb oldala is feljavult, Loic Nego kihagyhatatlannak tűnő helyzetet teremtett Petrjaknak, a szélső azonban sokadszor hozott rossz döntést a kapu előterében. A tűzzel játszott a Mol Fehérvár, hiszen nem tudta lezárni a meccset, és bizony, egy perccel a rendes játékidő letelte előtt Rundellk Winchester csak kevéssel maradt le egy bal oldali beadásról, majd egy szabadrúgást követő kavarodás után Jurgen Degabriele a lécet találta telibe. Ha nem is fölényes magabiztossággal, de megnyerte a párharcot a Mol Fehérvár, és pályára léphet a sorozat harmadik körében. Nem lehet kérdés, ennél jobb teljesítményre lesz szükség, ha onnan is tovább akar jutni.

Forrás: Mol Fehérvár



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magabiztos győzelem Koszovó ellen

Szabó Viktor

Meccsnap: Szoboszlaiék történelmi mérkőzéssel folytathatják pazar sorozatukat

Szabó Viktor

A Szentes egy góllal győzött a Pécs ellen

Szabó Viktor

Győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat

Szabó Viktor

Péntek este mindenkinek a stadionban vagy a TV előtt a helye! Hajrá, magyarok!

Szabó Viktor

Szentesi versenyzőnek is szurkolhatunk az egyiptomi Parafekvenyomó Világkupán

Szabó Viktor

Parádés hazai győzelmet aratott a Metalcom Szentes

Szabó Viktor

70 évesen is a világ legjobbjai között úszott a csongrádi Tari László

Szabó Viktor

Első helyet szereztek és továbbjutottak a szentesi Zsoldos női focistái

Szabó Viktor