Belföld Koronavírus

Hollik István koronavírustesztje pozitív lett

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje.

    Azt írta: hétfőn és kedden rosszul érezte magát, ezért a következő napok találkozóira és elsősorban a Tranzit közéleti évadnyitóra figyelemmel azt tartotta felelős magatartásnak, ha tesztelteti magát. Miután tesztje pozitív lett, elővigyázatosságból minden programot lemondtak, Hollik István pedig azonnal karanténba vonult.
    Hozzátette, múlt szombaton részt vett egy magánrendezvényen, s onnan is – a szabályok szerint – leadta minden kontaktját a hatóságok felé. Ez érint több kormánypárti politikust is.
    Kitért arra is, hogy a nyáron nem járt külföldön és minden szabályt betartott. “Ebből is látszik, hogy a vírus itt van és fokozott figyelmet kíván mindenkitől” – szögezte le.
    A Fidesz kommunikációs igazgatója azt írta: a karantén szabályait betartva dolgozik tovább.
    Hollik István a bejegyzésében köszönetét fejezte ki a járványügyi szakemberek profi, gyors és együttműködő munkájáért.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto

Döbbenet: titokban elvette a közszolgálatban dolgozóktól az egy millió forintos lakástámogatást a Tisza-kormány

cs3-szerkeszto