Belföld

Új, életveszélyes dizájnerdrog jelent meg a kábítószerpiacon

Drugs on Dark

Új, életveszélyes hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon, amely a jelenlegi információk szerint már tizenegy ember haláláért felelős – hangzott el a rendőrség keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

    Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense elmondta: egy miskolci, lyukóvölgyi haláleset nyomán azonosították az új pszichoaktív anyagot a szakértői intézetben. A szakértők ezt követően megvizsgálták májusig visszamenőleg a gyanús eseteket és megállapították, hogy tizenegy haláleset köthető a bika nevű anyaghoz.
    Mint mondta, az elhunytak többsége drogfogyasztó múlttal rendelkezett, a halált megelőzően fáradékonyak voltak, szívtájéki fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak, a halál előtt görcsös rohamuk volt, több esetben őrjöngtek. A legfiatalabb elhunyt 23 éves volt, a legidősebb 36 éves, a halálesetek zöme Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt, de volt Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében, valamint a fővárosban is.
    Az áldozatok “varázsdohányban” vagy “herbálban” szívták el a dizájnerdrogot.
    A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök az év eleje óta dolgoznak azon, hogy azonosítsák az úgynevezett számozott utcákban és a Lyukóvölgyben megjelenő dílereket – ismertette -, és elfogták azt a három férfit is, aki a gyanú szerint a “varázsdohányt” eladta a 23 éves lyukóvölgyi áldozatnak.
    Csesztregi Tamás, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet igazgatója elmondta, hogy a vegyület a szintetikus kannabinoidok családjába tartozik. Tapasztalatuk szerint általában egy domináns hatóanyag van forgalomban az utcán, amelyet időnként lecserélnek. Ez történt most is, az új anyag neve “4fmdmb-bica”, amely kémiai szerkezetében csak kicsit tér el a korábbi domináns hatóanyagtól, de több halálesetért felelős.
    Horváth Gergely Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Drog Fókuszpontjának vezetője arról beszélt, hogy a szintetikus kannabinoidokkal dohányt (ez a “varázsdohány”) vagy más növényt (ez a “herbál”) itatnak át, és cigarettába csavarva elszívják. A szer hatása eltér a marihuánáétól, annál erősebb, és gyakrabban okoz rosszullétet. A fogyasztása fokozottan jellemző a vidéki szegregátumokban, a nagyvárosi slumokban (nyomornegyedekben), a hajléktalanok vagy más hátrányos helyzetű emberek körében. Ezeknek a szereknek a fogyasztása az ismeretlen hatóanyag és változó összetétel miatt különösen kockázatos.
    Évente 30-40 haláleset közvetlen oka a kábítószer-fogyasztás. Az európai társszervek, nemzeti drogfókuszpontok jelentése szerint évente 30-40 új vegyület jelenik meg a dizájnerdrogok piacán, idén már 18-at regisztráltak – ismertette.
    Csákó Ibolya kérdésre válaszolva elmondta: akár már “egy fröccs áráért” hozzájuthatnak a fogyasztók az új pszichoaktív szerekhez, Horváth Gergely Csaba hozzátette: a szintetikus kannabinoid grammja 1300-1500 forint között van, és ebből öt cigarettát lehet sodorni. A szakértők szerint a koronavírus-járvány, illetve a rendőrségi lefoglalások miatt az utóbbi időben felment a kábítószerek ára. A rendőrségnél évente 8 ezer kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárás indul, de a csekély mennyiségű új pszichoaktív szer birtoklása szabálysértés és nem jelent meg ebben a statisztikában – közölte.
    Csákó Ibolya közölte azt is, hogy az új hatóanyag, a “4fmdmb-bica” Kínából érkezett. Csesztregi Tamás ezt kiegészítve elmondta, hogy a vegyületek alapmodelljeit a gyógyszerkutatásban fejlesztették ki, és bár a hatásaik, mellékhatásaik miatt lemondtak az esetleges használatukról, ezek lettek a modelljei az új pszichoaktív szerek anyagcsaládjának, amelyeket továbbfejlesztenek az illegális laborokban.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements

– Hirdetés –

Hasonló bejegyzések

Pályázatot írnak ki elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlására

cs3_admin

A Nébih több mint 10 tonna húskészítményt vont ki a forgalomból Csongrád megyében

cs3_admin

Délután megkezdődik a csillagászati ősz

cs3_admin

Frissült a szén-monoxid-érzékelők listája

cs3_admin

Mindenki nyer fél évet a moratórium meghosszabbításával

cs3_admin

Huszonöt migránst tartóztattak fel az M5-ös autópályán Röszkénél

cs3_admin

Ebben az alföldi városban adtak át új vágóhidat

cs3_admin

Áder János kinevezte Novák Katalint a családokért felelős miniszterré

Endre Araczki

Baleset történt Szentesen

Endre Araczki

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább